Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Német szakvezető irányítja a DAC-ot

Labdarúgás - Új támogatót talált az NB II-es DAC. Az együttesnek német edzője lesz.

Az Integrál tavaly év végén jelentette be, hogy nem támogatja tovább az NB II-es felnőttcsapatot – a létesítményt és az utánpótlás működését továbbra is biztosítja az építőipari vállalkozás –, így kimondva-kimondatlanul bizonytalanná vált a kék-fehérek másodosztályú jövője.

Gyors megoldást kellett keresni, a legsürgetőbb feladat egy új szponzor felkutatása volt. Birkás Tivadar, a klub elnöke Gergely Pétert kérte fel a kialakult válság kezelésére.Az összefogást siker koronázta, mert úgy tudjuk, sikerült új támogatót találni.

 

Ritka pillanat, amikor Deli fölé kerekedtek az ellenfelek.
Ritka pillanat, amikor Deli fölé kerekedtek az ellenfelek.



A klubot a tervek szerint egy magyar–német vegyes társaság, a DAC 1912 FC Kft. szponzorálja. Valószínű, a társaság nevét veszi fel a csapat, de lehet, hogy a régi néven, vagyis Integrál-DAC-ként szerepel majd a gárda a Nyugati csoportban.
Külföldi lesz a Lengyel Ferencet váltó új szakvezető: egy német nemzetiségű tréner ül le a nádorvárosiak kispadjára.

A szakember korábban sikeresen dolgozott kínai és kanadai futballcsapatoknál, legutoljára a német Oberligában, vagyis a német negyedosztályban játszó Tennis Borussia Berlin csapatánál tevékenykedett mint másodedző.
A 42 éves Marko Maschke érkezésével – ha tényleg ő lesz az edző –, úgy tudjuk, külföldi játékosok szerződtetése is a tervek közt szerepel.

A játékosok bizonyítanának

A korábban Magyar Kupa-elődöntőig jutó együttes nem szerepelt túl fényesen az őszi szezonban, 13. lett a Nyugati csoportban.

„Ennél mindenképp többre képes ez a csapat, s jó lenne, ha ezt tavasszal be is bizonyíthatnánk – mondta Deli Zoltán, a győriek 27 éves kapusa, aki csupán 11 gólt kapott a szezon során. – Másfél éve vagyok Győrben, korábban Dunaújvárosban és Pápán az élvonalban is védtem. Remekül érzem magam a csapatban, s rendkívül korrekt volt velünk, játékosokkal a klubvezetés. Ezért is ért meglepetésként bennünket, hogy megváltoznak bizonyos feltételek. Többségünknek nyáron jár le az amatőrszerződése, személy szerint nem szeretnék más csapathoz kerülni. Bízunk benne, hogy sikerül megfelelő megoldást találni, s hogy a téli szünet után megerősödve feljebb léphetünk a tabellán" – fogalmazott a győri hálóőr.

Olvasóink írták

  • 5. Poncius 2009. január 06. 18:25
    „Előzmény:
    2008.11.17. 13:26
    "Folyamatban van a hotel építése, két-három héten belül elkezdődhet az építkezés látványosabb szakasza. Ezt is az MFB finanszírozza."

    Nos eltelt azóta közel 2 hónap és bizony egy kapavágás nem történt.
    Tehát a tartozás nagyon is valós lehet, és ilyen előzmények után nem
    könnyű új balekot találni főleg nem ekkora beruházásra.
    Nagyon sok magyar cégnek a teljes éves árbevéte sem éri el a 2 Mrd forintot.
    Függetlenül attól hogy hány lábon áll. Végül Én is örülök hogy sikerült új befektetőt
    találni.
    Héger Józsefról nem árt tudni, hogy eddig a szintén NB2-es Dunaújváros tulajdonosa volt.
    http://www.dh-online.hu/sport/20090106_a_tulajdonos_elkoszont
    2009. január 06. 04:29.00
    Tegnap megtartotta első edzését a DFC labdarúgócsapata. Utána Héger József tulajdonos tájékoztatta a gárdát arról, hogy a továbbiakban nem finanszírozza a DFC-t...”
  • 4. ACSA 2009. január 06. 17:36
    „Mindenesetre más komolyabb céget is megbillentene a 2milliárdos beruházás nemkifizetése,főleg úgy,hogy más kötelezettségekbe is be kell fektetni közbe!-Nagyon sajnálatos,hogy erre a 250 családon kívül a Dac is majdnem ráment! Ez az új társaság pedig örülhet,hogy egy jó körülményeknek megfelelő és jó állapotú kiváló létesítményben tudhat dolgozni-remélem a győriek és a nádorvárosiak is örömüket lelik majd a csapatban és az új tulajdonosi kör is megtalákja a számításait!”
  • 3. colomano 2009. január 06. 13:55
    „Mellesleg az a pénz nem Tarsoly úré, hanem a parkot finanszírozó banké...”
  • 2. colomano 2009. január 06. 13:54
    „"...azt hallottam..." - ez nem sok, persze ettől még lehet igaz.
    De milyen komoly, több lábon álló vállalkozás az, amelyik anyagilag megroppan, ha az egyik megbízója nem fizet?”
  • 1. lHunter 2009. január 06. 12:51
    „Nagyon örülök,hogy nem tünik el a DAC!Nem vagyok különösebben DAC szimpatizáns,de azt hallottam a főszponzor kilépésének az az oka,hogy a Tarsoly nem fizet neki az ETO parkért!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FC: az első edzés próbajátékosokkal

Labdarúgás - Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Győri ETO FC. Dragoljub Bekvalac… Tovább olvasom