Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Nem várnak könnyű partik a női csapatokra

Érdekes előzmények után kerül sor a GySEV-Orsi–BSE női kosárlabda-bajnoki mérkőzésre március 1-én, szombaton 18 órától. A soproniak egy mind fizikálisan, mind pedig pszichésen igencsak megterhelő Euroliga-mérkőzés, valamint utazás után fogadják annak a fővárosi klubnak a csapatát, amelynél a hét közben lemondott Újvári Miklós vezetőedző.
A fővárosiak a közelmúltban egy remek, fordulatos mérkőzést játszottak Sopronban, még korábbi mesterük irányításával a Postás ellen. Ráadásul a vasutas csapattal ellentétben a BSE beverekedte magát a Magyar Kupa négyes döntőjébe, úgyhogy az utóbbi hetekben ugyan sikert sikerre halmozott a GySEV, mégsem várhat könnyed edzőmeccsre.
A fővárosiaknál kérdéses, hogy ki fogja irányítani a kispadról az együttest, amelyben olyan jó nevű kosarasok szerepelnek, mint a válogatott Kosjár, Hagara és Kalmár-Nagy, a szélvészgyors, már honosított, korábbi sokszoros román válogatott Pop és a közelmúltban igazolt, a jelek szerint jelentős erősítésnek számító bolgár Karoleva.
A GySEV-nél az a kérdés: mennyire sikerült regenerálódniuk a schiói összecsapás után Dirk Bevilaqua játékosainak.

Hír még a bajnokcsapattal kapcsolatban, hogy a GySEV a cseh Brnóval találkozik majd az Euroliga negyeddöntőjében. A két győzelemig tartó párharc első összecsapására március 11-én kerül sor Csehországban.
A Postás-lányok vasárnap 18 órától lépnek pályára a Szeged együttese ellen. Meszlényi Róbert együttesének játékosai nagyjából meggyógyultak, azt követően, hogy az illetékesek a múlt héten arra kötelezték a csapatot: négy fekvő beteggel is lépjen pályára Miskolcon.

A szakvezető szerint csapata két válogatott játékosát, Csákányt és Pappot fizikálisan eléggé visszavetette, hogy kosarazniuk kellett, ahelyett, hogy a betegágyban feküdtek volna. Ambrus továbbra is sérült, viszont a szakvezető számít az amerikai center, Quacy Barnes játékára, akinek ha nem is lesz túl sok ideje arra, hogy összeszokjon társaival, 196 centis magassága talán tekintélyt parancsol a palánkok alatt. Meszlényi nem tagadta, hiába listavezető az együttese, lányai jelenlegi állapotában tart a meccstől. A Szeged csapatában van két jó képességű, magas center, a válogatott Kajdacsi, valamint a jugoszláv Varda. A tavalyelőtt épp a Postástól Szegedre igazolt Mészáro s Kornélia remek formában kosarazik, és az orosz Bulatova is veszélyes tripladobó, ráadásul a Tisza-partiaknak jelenleg – a Postással ellentétben – 8–10 bármikor bevethető kosarasuk van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hitelesítették a magyar siklóernyős világcsúcsot

A Nemzetközi Repülőszövetség hitelesítette azt a siklóernyős világcsúcsot, amelyet novemberben… Tovább olvasom