Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Nem nyaralni utaztak a lányok

Jól kezdett a győri Bercsényi csapata a horvátországi Varazsd központtal rendezett középiskolai világbajnokságon, ugyanis tegnap mindkét találkozóját megnyerte. Róth Kálmán vezetőedző egy kicsit tartott azért a kezdéstől, hiszen a szombat esti érkezést követően a játékosok gyakorlatilag másfél napig nem fogtak kezükbe labdát.
Ráadásul az ellenfél Ausztria csapata volt, mely előtte nap nagyon simán verte Hollandiát. Nos, az izgalmak ugyan elmaradtak, ettől függetlenül a győri szakember ráncai nem egyenesedtek ki. Bár végig vezettek a magyar lányok, láthatóan egy kicsit álmos volt a társaság. Magához is rendelte az első félidő közepén tanítványait Róth Kálmán, s közölte: a nyaralás ezennel véget ért, ide kézilabdázni jöttek, s lehetőleg nyerni a nyerhető meccseket.

A folytatásban valamivel jobban is pörögtek Hajtaiék, s végül 26–15-re nyertek.

Délután a görög csapat várt a mieinkre, akik ránézésre nem tűntek túl acélosnak, a hollandokat azonban ők is megverték. Hogy hogyan, az nagy kérdés, ugyanis a hellének elleni találkozó összességében méltatlan volt a kézilabdához, s magához az esemény rangjához is. A győri csapat tetszés szerint lőtte góljait, s a rengeteg kimaradt ziccer ellenére is 47–6 lett a vége.
„Két elég szerény képességű csapattal játszottunk, ebből azért messzemenő következtetést nem vonnék le. Ismerkedtünk a helyszínekkel, belekóstoltunk a hangulatba, de azt biztosra kijelenthetem, hogy a java még hátravan a számunkra" – értékelt röviden Róth Kálmán.

Kedden délelőtt Lengyelország, holnap délután Hollandia következik. Az eddigi eredmények alapján várhatóan azért a „javára" még várni kell...

A veszprémi fiúk rajtja felemásra sikeredett: előbb kikaptak Ausztriától (18–23), majd 31–16-re verték Görögországot.

Olvasóink írták

  • 3. tonybacsi 2012. április 17. 20:12
    „Te sem sokat tanultál a 2(kettő),B-ről.”
  • 2. BudaiKr 2012. április 17. 18:56
    „inkáb tanulnátok!”
  • 1. tatiana 2012. április 17. 13:33
    „Hajrá Bercsényis lányok nyerjetek meg minden meccset!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sima győzelemmel kezdett a címvédő

A hazaiak nem számíthattak a sérült Németh Bernadett játékára. A vendégek vezethették az első… Tovább olvasom