Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Nem helyezésben gondolkodnak

Labdarúgás - A tizedik helyen zárta az őszi szezont a Csorna az NB III Bakony-csoportban. Varga Péter edző szerint a legfőbb cél a csapatépítés.
A tizennyolc csapatot felvonultató NB III Bakony-csoportjában az őszi szezont követően a tizedik helyen áll a csornai futballcsapat. A rábaközi együttes 17 találkozón 6 alkalommal hagyta el győztesen a játékteret, a további mérlegben pedig 4 döntetlen és 7 vereség szerepel. A gólkülönbség 25–32.

A sárga mezes csornaiak a tizedik helyről várják a tavaszi folytatást. Fotó: B. A.


„Azzal a céllal vágtunk neki az őszi idénynek, hogy a középmezőnyben végezzünk, ezt sikerült is teljesítenünk – mondta Varga Péter, a Csorna edzője. – Jól kezdtük a bajnokságot, rendszeresen az ötödik és a hetedik hely között álltunk, a végére azonban elfáradt a társaság és visszaestünk. Zalaegerszegen például nyolc gólt kaptunk az utolsó fordulóban, korábban a Márkó és a Vép ellen pedig a rutintalanságunk miatt veszítettünk pontokat. A Bük ellen aratott hazai győzelem viszont nagy bravúrnak számított. Sajnos sérülések miatt kevés volt a hadra fogható játékos, folyamatosan létszámgondokkal küzdöttünk. Igyekeztünk fiatalokkal helyettesíteni a sérülteket, közülük Horváth Gábor ígéretesen mutatkozott be, de aztán ő is megsérült. Horváth Imre és góljainak köszönhetően Hollósi Ferenc az egész szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott."

Nemrég változás történt a csapat keretében, három futballista ugyanis távozott az együttestől.

„László Tihamér, Zobák Bálint és Klement Tamás is máshol folytatja a pályafutását. Helyettük újabb három ifjúsági játékos került a felnőttekhez. Kellő anyagi források hiányában igazolni most biztosan nem tudunk. Ami a tavaszi szezont illeti, elsősorban nem helyezésben gondolkodunk. Sokkal inkább az a célunk, hogy csapattá formáljuk ezt a fiatal közösséget. A későbbiekben pedig azt szeretnénk, hogy egy-két éven belül a Csorna meghatározó együttese legyen az NB III-as bajnokságnak" – mondta befejezésül Varga Péter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az olaszoktól egy faxra sem futotta...

Labdarúgás - Csütörtökön tartotta volna taggyűlését az FC Sopron, mely a klub további sorsáról volt… Tovább olvasom