Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Nem csak a presztízs lesz a tét

Ma 18 órától a győri stadionban rendezik a Győri ETO FC–Matáv Sopron (v.: Makai) megyei rangadót. A presztízs mellett Győrött a tavaszi debütálás, Sopronban az őszi hazai vereség miatt is fontos a jó eredmény.

Tétmeccsen bizonyíthatnak

Az alaposan átalakult hazai együttes első tavaszi fellépésére készül, mivel az elmúlt héten elmaradt az Újpest elleni vendégszereplés. Az ETO bizakodva várja a mérkőzést, véleményük szerint szerencsés, hogy hazai környezetben kezdheti a szezont a társaság, egy esetleges siker hatalmas lökést adhat a továbbiakra nézve.

– Szinte biztos, hogy lesz mérkőzés – mondta érdeklődésünkre Reszeli Soós István szakmai igazgató. – Kiváló a pálya, már edzettünk is rajta. Nincs akadálya, hogy lejátsszuk az első tavaszi találkozónkat, melyen nyernünk kell, lehetőleg olyan játékkal, amely megfelel a közönség elvárásának. Úgy érzem, mindenki tele van várakozással, bizonyítani szeretne. Ez nem annyira a megyei rangadónak, mint inkább első idei tétmérkőzésünknek szól.

A két együttesben több olyan labdarúgó is szerepel, akik nemrég még az ellenfél gárdáját erősítették, sőt, Reszeli Soós István edzőként sokáig Sopronban is dolgozott.

– Igaz, hogy van egy kis presztízs jellege a találkozónak – emelte ki a szakmai igazgató –, de úgy érzem, eltúlzott a két város közötti ellentét. Ettől függetlenül nagyon fontos mérkőzés lesz.
A mérkőzés végkimeneteléről, az esélyekről egyértelműen nyilatkozott a győri szakember.

– Egy győzelem mindig jókor jön, de természetesen egy jó rajt megfelelő alaphangot, kellő önbizalmat adhat és egymásra találhat a közönség és a csapat is – folytatta. – Úgy gondolom, „éles" mérkőzés elé nézünk, a Sopron sok mindent tud, ettől függetlenül hoznunk kell a jó eredményt. A játékunkban még nagyon sok a kockázat, de ennek ellenére megpróbálunk majd attraktívan játszani. Sajnos Geri Tamás továbbra is sérült, nemrég gipszrögzítés került a lábára. Eltiltott labdarúgónk nincs, és mivel Nicsenko és Nyilas is maradt, velük sokkal nagyobbak a variációs lehetőségeink.

Vibrál a levegő is

Dajka László először ül megyei rangadón az egyik fél – nevezetesen a Matáv – kispadján, így ő vajmi keveset tud a két város közti rivalizálásról.
– Mennyire érzékeli, hogy nem egy „egyszerű" bajnoki, hanem megyei rangadó vár csapatára?
– Mivel az első meccsünket a Fradi ellen játszottuk, akkor is éreztem némi feszültséget, és most is – válaszolta Dajka László. – Ez azonban valami más, ugyanis a Ferencvárossal játszani mindig ad valami tudat alatti pluszt. Most is érzem, hogy vibrál a levegő, és lépten-nyomon tapasztalom a fokozott várakozást, ami a srácokban is mozgósít némi pluszenergiát.
– Az időjárás mennyire nehezítette meg a felkészülést?
– A hét elején kicsit át kellett szervezni a programot, de az ausztriai műfüvön való edzéssel és a Celldömölk elleni edzőmeccsel gyakorlatilag át tudtuk hidalni az időjárás okozta nehézségeket.
– Mennyire jelenthet előnyt, hogy csapata már játszott tétmérkőzést, a győriek meccse viszont elmaradt?
– Szerintem nincs jelentősége. Az ETO egységes csapat, utánpótlás- és felnőttválogatottakkal a soraiban. Ráadásul Győrben is megvan ugyanaz a fokozott elvárás a megyei rangadó kapcsán, mint itt. Célunk, hogy a szurkolóinknak örömöt, a pályán pedig pontot, sőt, ha lehet, pontokat szerezzünk.
– Ezt milyen játékkal érhetik el?
– A Matáv még nem tart ott, hogy bárkit megpróbáljon lerohanni. A Fradi ellen mutatott fegyelmezett, szervezett játék olyan alap lehet, amelyre építhet a társaság. A szezonnyitón nagyon sok labdát szereztek játékosaink a középpályán. Úgy gondolom, ha ezek után bátrabban, lendületesebben zárkóznak fel, és gyorsabban játsszák át a középpályát a fiúk, akkor kapura is jóval veszélyesebbek lehetünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Quieroz elégedett, Hitzfeld optimista

Carlos Quieroz, a Real Madrid vezetőedzője szerint a jól megszervezett védekezés volt a továbbjutás… Tovább olvasom