Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Nem adják meg magukat

Nehéz feladat előtt áll a Tento-ETO. A tavalyi szezonban nagyszerű eredményt ért el a csapat. Negyedik lett a bajnokságban, amivel jogot szerzett a gárda arra, hogy az EHF-kupában szerepeljen.

 Bár nyáron ismét jelentősen átalakult a zöld-fehérek kerete, a tovább fiatalodott gárda a kupa első körét sikerrel vette, a litván Kaunast kétszer is legyőzte hazai pályán.

A második fordulóban várhatóan már jóval nehezebb dolga lesz Tóth László együttesének, s nem csupán azért, mert a visszavágót az ellenfél otthonában rendezik. A fehérorosz Meskovo Breszt ugyanis sokkal jobb játékosokból áll, mint a Kaunas, így a vasárnap 18 órakor kezdődő első mérkőzésen nagyon meg kell küzdeniük a győrieknek, hogy megnyugtató előnyt szerezzenek a jövő hétvégi visszavágóra.

– A videofelvétel segítségével alaposan kielemeztem ellenfelünk játékát – mondta Tóth László. – Ugyanazt tudom mondani, amit az első benyomásaim alapján: a fehérorosz gárda játékosai remek felépítésűek, ebben mindenképpen előttünk járnak. Gyorsak, dinamikusak, de természetesen játékuknak vannak sebezhető pontjai. Ezekre próbálunk felkészülni a találkozóig, s ha játékosaim betartják az utasításokat, akkor van esélyünk arra, hogy előnyt szerezve utazhassunk a visszavágóra.
A hírek szerint egyébként a breszti együttesben egy orosz válogatott az irányító, s rajta kívül több ukrán játékos is szerepel. Anyagilag stabil lábakon áll a klub, s az előző körben magabiztosan lépett túl grúz ellenfelén.

– Nem hinném, hogy meg kellene ijednünk, csapatunk nem is az a fajta, amely könnyen megadja magát – folytatta a szakvezető. – Szabó Péteren kívül mindenki rendelkezésemre állhat, noha Józsa válla még nincs teljesen rendben, de a játékot, csakúgy, mint a Dunaferr ellen, vállalni tudja. Bízom benne, hogy közönségünk nem hagy cserben bennünket, s biztatásával segíti a játékosokat, hogy minél jobb eredményt érhessenek el. Szeretnénk a lehető legtovább versenyben maradni a nemzetközi porondon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzött a Sopron az Euroliga 3. fordulójában

Az Euroleasing-Orsi Sopron hazai pályán magabiztosan győzte le az olasz CUS Chietit a női kosárlabda… Tovább olvasom