Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Nehéz mérközés előtt

Az FC Sopron és a ZTE is hiba nélkül teljesített eddig tavasszal. Vajon kinek fog kedvezni a hétvégi folytatás?

Mindkét gárda megnyerte két tavaszi összecsapását úgy, hogy egyik sem kapott még gólt. Biztosra vehető tehát: Egerszegen a tavasz eddigi legnehezebb mérkőzése vár Dario Bonetti együttesére.
– Az időjárás mennyire okozott gondot csapatának a felkészülésben? – kérdeztük a soproniak olasz mesterét.
– Egyáltalán nem, hiszen hol itt, hol ott, de a tervezett munkát el tudtuk végezni, úgyhogy ezen nem múlhat a jó szereplésünk.
– Mi az, amit tud a Zalaegerszegről?
– Azt, hogy az új játékosok közül többen már korábban is játszottak ott, hogy minőségi, jó futballistákkal erősítettek. Első két tavaszi meccsüket megnyerték, nagy önbizalommal készülhettek a mérkőzésre. Igaz,  ez rólunk is elmondható.
– Mit vár, mivel lenne elégedett?
– Egyértelmű, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra. Csak az utolsó percig tartó egységes, fegyelmezett futballal lehetünk sikeresek. Azt pedig már korábban is mondtam: mindig, mindenki ellen nyerni szeretnénk.
– Sérülések, eltiltások?
– Sajnos a csatársorban vannak gondjaink. Feczesin Róbertet hosszabb ideig vagyunk kénytelenek nélkülözni, Signori sem jött rendbe, Cigannak pedig a keze sérült, de ő rögzítőkötéssel, azt gondolom, játszhat.
László András tavasszal még a ZTE-ben szerepelt: „Egy egygólos soproni sikernek nagyon örülnék a tavaszra alaposan megerősödött ZTE ellen."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Édesapja emléke kíséri

Dr. Szücs Jenő három évvel ezelőtt úgy gondolta, örökre felhagy a sportorvoslással. Tovább olvasom