Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Negyvenketten címeres mezben

A 103 éves Győri ETO FC-ből eddig negyvenkét játékos kapott szerepet a magyar nagyválogatottban.

Kovács Imre nyitotta a sort 1946-ban és eleddig Regedei Csaba az utolsó, aki a Matthäus-érában az amerikai túrán szerepelt 2005-ben. (1. rész)

Kárpáti: első győri a vb-n

Az ETO a második világháború előtt mindössze egy évet töltött az élvonalban, így az első válogatottat 1946-ban adta Kovács Imre (Murok) személyében. A fedezet – mai értelemben középpályás – 1946 októberében az Üllői úton kapott szerepet az Ausztriát 2–0-ra legyőző együttesben. Őt Gőcze Sándor követte 1948-ban, egyben ő szerezte az első „győri gólt" a legjobbak között; a Svájc elleni 7–4-es sikerből vette ki a részét. A negyvenes, ötvenes években még hárman kaptak behívót a kapitányoktól.

Józsa Zoltán 2 alkalommal játszott, igaz, mindkétszer egy ötöst lőttek a mieink, előbb Bulgáriának, majd Varsóban a lengyeleknek. Kárpáti Béla 1953–1955 közötti 9 játékával sokáig helyi csúcstartó volt, abban pedig mindenképpen úttörő, hogy a klubból elsőként vett részt világbajnokságon, bár ott nem lépett pályára (1954). Győrből a Vasasba távozott. Palotai János kapus 1-szer védett a legjobbak között, később öccse is követte őt a Rába partjára, Palotai Károly olimpiai bajnok, majd világhírű játékvezető lett, ám az A válogatottban nem kapott helyet.

Mindössze négyen

A hatvanas, hetvenes évek „termése" sem volt gazdagabb ebből a szempontból, igaz, ennek számos összetevője van (erős budapesti csapatok, fővároscentrikus válogatási elvek stb.). Egy újabb kapus következett a sorban, Tóth László 3 lehetőséget kapott a bizonyításra 1964-ben, aztán hat évet kellett várni az újabb győri válogatottra. Hoffer József szövetségi kapitány „csikócsapatában" kapott helyet Somogyi József 1970-ben, aki tehetségéhez képest később kevésszer lépett pályára, harmadszor és egyben utoljára 1974-ben Albert Flórián székesfehérvári búcsúmérkőzésén.

Póczik József 1974 és 1984 között 14 alkalommal játszott – közben a Bp. Honvédban is szerepelt – és 4 gólt szerzett. Megadatott neki, hogy Győrben is ünnepeljék válogatottbeli gólja után, a törökök hálójába bombázott egyet az ötből. Emlékezetes egy luxembourgi EB-selejtező is, ahol háromszor vette be a hazaiak kapuját. Pénzes Mihály 1 szereplése ugyancsak Luxemburghoz – igaz, egy másik mérkőzésen – kapcsolódik.

Hajszán a csúcstartó

Azokat a legendás nyolcvanas éveket Pölöskei Gábor nyitotta, bár a Verebes-korszak idején ő már a Ferencváros mezét viselte. Pt Hannich Péter követte, aki az 1982-es világbajnokság előtt a Népstadionban Peru ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban. A találkozó érdekessége volt többek közt, hogy ekkor játszott először több ETO-s a válogatottban. Hannich győri színekben 24 alkalommal volt válogatott, futballozott az 1986-os világbajnokságon. Két gólt szerzett, Luxemburg és Katar ellen. Szentes Lázár Hannichhal együtt esett át a válogatottbeli tűzkeresztségen. Magyar csúcstartó azzal, hogy újoncként már az első percben gólt szerzett. Ugyancsak említésre méltó, első győri játékosként szerepelt világbajnokságon (1982), ott a Salvador elleni, világbajnoki rekordnak számító győzelemből (10–1) góllal vette ki a részét.

Összesen 6-szor lépett pályára és 3 találatot ért el. Az ETO aranycsapatából Csonka Gyula 3, Burcsa Győző 6 játékkal következett, utóbbi 2 gólt szerzett, az egyiket ő is Győrben a törökök ellen. Szabó Ottó egyszer játszott a legjobbak között Szabadkán. Preszeller Tamásnak 6 fellépésre 1 gól jutott, az viszont egy parádés mérkőzésen született. A mieink 5–3-ra verték a lengyeleket, többek közt egy látványos Détári-szabadrúgással. Handel György 1 válogatottsága szintén egy lengyelek elleni derbihez kötődik, Bordás Csaba 1988 és 1993 között 4 lehetőséget kapott, három vereség után a negyediken volt tagja győztes csapatnak (Luxemburg 1–0).

A válogatottságok számát tekintve Hajszán Gyula a rangelső, 37-szer lépett pályára címeres mezben. Ott is volt az 1986-os vb-n, de mérkőzésen nem kapott szerepet. Első és utolsó játéka között tizenkét év telt el. Négy gólja közül talán a Wales elleni a legemlékezetesebb, akkor a magyarok Cardiffban 3–0-ra verték a vendéglátókat.
(Folytatjuk)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben újabb két aranya lesz?

A sportág egyik kiválósága, Csabai Edvin évek óta uralja a maratoni nemzetközi versenyeket, a kenus legutóbb a sík vízi Európa- és világbajnokságon való indulás jogát is kivívta. – Nagyon ritka a sportágban, hogy valaki mind maratoni, mind pedig sík vízi versenyeken sikeresen szerepeljen. Hogyan lehet mindkét távra felkészülni? – kérdeztük a válogatott kenust Tovább olvasom