Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Negyven felett is aktív a cunderkirály

Sokak kedvence volt a nyolcvanas években Iváncsik Mihály, a villámléptű jobbszélső a Rába ETO kézilabdacsapatában, amely többek között az ő bravúros alakításainak köszönhetően nyert háromszor magyar bajnokságot és IHF-kupát. Napjainkban Pápán játszik.

– Közönségkedvenc volt, de miután eligazolt az ETO-tól, kikerült a reflektorfényből is. Hogyan alakult a további pályafutása?

Levezetésként gólkirály


– Az ETO után külföldre mentem kézilabdázni, többek között azért, mert magyar csapatoknak nem igazán kellettem, öregnek tartottak – kezdi a beszélgetést az egykori győri jobbszélső. – A grazi csapat az itthoni NBI B színvonalának felelt meg. Mindezek ellenére nagyon jól éreztem magam Ausztriában, a család is mindvégig kint tartózkodott velem, és ez megkönnyítette a beilleszkedést. Grazban edzői teendőim is voltak az ifjúsági csapat mellett. Aztán 1994-ben hazajöttem, a Dunaújvárosban töltött két év után még egy kis ideig Tatabányán is játszottam. Arra mind a mai napig büszke vagyok, hogy az összes magyar csapatnál, ahol szerepeltem, csapatkapitánynak választottak. Günzburgban levezetésként még eltöltöttem két szép évet, ott is a liga gólkirálya lettem.

Iváncsik Mihály: élete a kézilabda.
– Ez nem úgy hangzott, mintha egy kiöregedett játékossal beszélgetnék...
– Mind a mai napig kézilabdázom az NB I B-ben szereplő Pápa színeiben.

– Mindig jobbszélsőként szerepelt?
– Világéletemben jobbszélsőt játszottam, néha bevittek irányítónak, de aztán mégis maradtam a szélen. Feküdt nekem ez a poszt!

Ezzel edzői is messzemenően egyetérthettek. Kik voltak pályafutásának meghatározó edzői?
– Az ETO-nál Joósz Attila és Szaló Tibor, míg a válogatottnál Mocsai Lajos és Kovács László.

– Beszéljünk a nyolcvanas évek győri aranycsapatáról, az emlékezetes IHF-kupa-menetelésről! Kiemelne egy-egy pillanatot, amikre ma is szívesen emlékszik?
– A Zrenjanin elleni itthoni meccsen az egész csapat szenzációsan kézilabdázott, mégis amikor Alicantéban átvettem a kupát, az volt talán a leghátborzongatóbb érzés... A kupameccsekre egyébként külön készültem, gyakoroltam a farpasszokat és a cunderezést. Az edzők meg majdnem elájultak a kispadon, de néha ezért is fizetik őket, nemde? – csibészes mosoly jelenik meg az arcán. – Egy különleges pillanat a válogatottból is megmaradt bennem, amikor Szöulban, az olimpián döntetlennél cundergólt dobtam az akkori keletnémet kapusnak, Hoffmannak. Emlékszem, a pályaedzőnk a kezei közé temette a fejét...

– Mennyiben változott azóta a kézilabda?
– Gyorsabb lett a játék és jóval robusztusabbak a játékosok. Már a szélsők is száznyolcvan centiméter felett kezdődnek. Úgy is mondhatnám, hogy látványosabban keményebb lett a sport.

Pályán az utódok is

– Az Iváncsik név most sem hiányzik az élvonalból...
– Gergő fiam Veszprémben, a Fotexben nyújt hétről hétre jobb teljesítményt, legutóbb egy tízest dobott a Pécsnek, 46–9-re nyertek... Ilyen eredmények korábban az első osztályban nem fordulhattak elő. Emlékszem, a nyolcvanas években a bajnoki címért hat-hét csapat volt versenyben: a Tatabánya, a Tromos, a Debrecen, a Veszprém, egyszóval sokkal kiegyenlítettebb volt a mezőny. Tamás fiam Tatabányán játszik, a legkisebb pedig a Móra-iskolában kézilabdázott, Vesztergom Zoli barátom épp most igazolta le egy NB II-es csapatba.

– A megfelelő utánpótlás tehát biztosított. Mit gondol, miért nem képes a magyar férfi kézilabda az utóbbi években nagy sikereket felmutatni? Válogatott szinten például évek óta nincsenek igazán kiugró eredményeink.

– Ezt a sportot csak alázattal lehet sikeresen játszani, nem lehet félvállról venni. A relatív eredménytelenséget nem lehet egy okra visszavezetni. Amikor én voltam válogatott, egy idegenlégiósunk volt, Kovács Peti. Annak idején hónapokig edzhettünk együtt, így összeszokott a társaság, ismertük egymás gondolatait a pályán. Erre tökéletes példa a Svájcban elért második helyünk a világbajnokságon. Ma egy hét alapozás után már tétmérkőzést játszanak a legjobbjaink, nem is csoda, hogy legtöbbször hiányzik az összhang. Másrészt sok a külföldi játékos a magyar bajnokságban, többet kellene törődnünk az utánpótlással.
– Cunderkirálynak hívták a szurkolók. Beavatná az olvasókat is a cunderezés tudományába?

Kifizették a büntetését

– A titok egyszerű: a sok gyakorlás! És persze az sem mindegy, hogy van-e mersze valakinek a trükkökhöz. Nem árt egy kis csibészség, egy kis ravaszság. Bár elismerem, ez alkati dolog is. Én szerettem szórakoztatni a közönséget. Volt olyan eset, hogy egy cundergólom után

Joósz Attila ötezer forintra büntetett a kispadról. Egy néző meg bekiabált a lelátóról: „Misikém, csak még egyszer! Kifizetem a büntetésed!" És meg is tette, pedig akkor az nagy összeg volt. Volt olyan néző is, aki csak a cunderért jött ki a sportcsarnokba. Amikor megcsináltam, felállt és hazament.

– Lehet, hogy a cunderkirályt nemsokára a kispadon láthatjuk?
– Ebben az évben még biztos, hogy maradok Pápán. Aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rátgéber szerint reális

Az eddigi fordulók során jórészt gyerekek lepték el a 29. női kosárlabda Európa-bajnokság amaliadai… Tovább olvasom