Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Négyszázból a tizenhat közé

Tenisz - Edzőjük, Berecz András társaságában nemrég két hónapot töltött az Egyesült Államokban Mikó Zsófia, a Győri Révfalui TC és Szabó Krisztián, az Óvár Építők teniszezője.
A Kisalföldben korábban már beszámoltunk róla: tavaly októberben a napfényes Floridába utazott Mikó Zsófia, a Győri Révfalui TC és Szabó Krisztián, a mosonmagyaróvári Óvár Építők tehetséges teniszezője. A fiatalokat edzőjük, Berecz András is elkísérte az Egyesült Államokba. A trió nemrég érkezett haza.

„Rengeteget dolgoztunk Amerikában – mondta érdeklődésünkre Berecz András. – Zsófi nemrég országos bajnokságot nyert a tizenhat éves lányok kategóriájában és biztos vagyok abban, ha nem megyünk ki Floridába, akkor sokkal nehezebb lett volna kiharcolni ezt a sikert. Szakmai szempontból rendkívül hasznos volt a túra, ebből a későbbiekben is profitálunk majd. Érkezésünk után egyből egy trópusi vihar fogadott bennünket, szinte vízszintesen esett az eső, nem is tudtunk edzeni. Ezt leszámítva jó időnk volt, csupán a magas páratartalommal küzdöttünk. Lenyűgöztek bennünket a körülmények, kemény, salakos és füves pálya egyaránt megtalálható az ottani akadémiákon. A munka minőségében azonban nincs különbség, kicsit talán náluk személytelenebbeb az edzések. Öt rangos versenyen vettünk részt. Zsófi a sportág nem hivatalos világbajnokságának számító Orange Bowl-on közel négyszáz sportoló közül bejutott a legjobb tizenhat közé, ahol a későbbi győztestől szenvedett vereséget."
A munka mellett azért a szórakozásra is szakított ídőt a háromfős küldöttség.

„Jártunk a Disneyworldben és az Universal Studio élményparkjában is, sőt, ellátogattunk a Miami NBA-s férfi kosárlabdameccsére és voltunk magyar étteremben is. Az utolsó négy napunk már csak a pihenésről szólt. Megtudtam, hogy Amerikában kényelmes munkával egy gyorséttermi dolgozó is megkeres húszezer forintnyi dollárt naponta, az árak pedig alacsonyabbak a magyarországinál. Egy teniszlabda például feleannyiba kerül, mint nálunk a nagykereskedésben."

Mikó Zsófiát elsősorban a bámulatos körülmények lepték meg.
„Azt az elutazás előtt is sejtettem, hogy e tekintetben mi vár ránk, ám az ott tapasztalt dolgok minden előzetes képzeletemet felülmúlták. Rengeteg kiváló teniszezőt is láttam. Floridában egyébként mindenki nagyon barátságos, kedves és barátságos volt velünk."

Szabó Krisztián így nyilatkozott:
„Jól éreztem magam, különösen a meleg miatt, nagyon nem szeretek ugyanis fázni. Sokat edzettünk, erről a kezemen lévő vízhólyagok is árulkodnak. Bár számomra nem sikerültek annyira jól a versenyek, nem vagyok elkeseredve, a fiúknál ugyanis erősebb a mezőny."
A jövő hét elején Csehországba utazik Mikó Zsófia és Berecz András, a győri versenyző ugyanis egy csehországi világranglista pontokat adó versenyen vesz részt. E mellett pedig – egy esetleges jövőbeli együttműködés kapcsán – tárgyalnak a győri Marcal Teniszcentrum képviselőivel is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bravúros kezdés

Kézilabda - A remek napot kifogó magyar válogatott szenzációs győzelmet aratott a spanyol csapat… Tovább olvasom