Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Negyedszer edző a kapuvári csapatnál

Labdarúgás - Újra az a Kovács Lajos lett a Kapuvár edzője, aki már több sikeres esztendőt töltött el a csapat kispadján. A rutinos szakvezető bízik a jó szereplésben.
A siker egyelőre várat magára Kapuváron, ám senki sincs elkeseredve a jelenleg megyei I. osztályban szereplő gárda eddigi teljesítménye miatt.
Ami bizakodásra adhat okot, az Kovács Lajos edző személye. A szakvezető negyedszer tért vissza a Kapuvári SE kispadjára, korábban már többször sikerrel irányította az együttest.

Kovács Lajos Csornán kezdett el edzősködni, utána megfordult többek között Petőházán, Mosonmagyaróváron, Ménfőcsanakon és dolgozott Ausztriában is. A MÁVDAC-cal NB III-as bajnok lett, a Győri Dózsát az NB II-ben irányította, Sopronban az SSE csapatánál pályaedző volt. Az elmúlt éveket Lipóton töltötte, a tartalékcsapatnál.

„Sajnos ez a generáció úgymond kiöregedett s a serdülőket is vezető stáb vette át az ifjúságiak irányítását – kezdte a tréner. – Kapuváron pedig újra azok a vezetők kerültek a szakosztály élére, akiknek a személye számomra garancia a munkához. Egy percig sem gondolkodtam az ajánlaton, szívesen elvállaltam a feladatot, még ha tudtam is, nem lesz egyszerű a dolgom. A csapat nemrég esett ki a harmadosztályból, legutóbb pedig csak szerencsével maradt a megyei első osztályban."

A kapuvári gárda az első fordulóban hazai pályán szenvedett 4–1-es vereséget, a múlt hét végén idegenben két góllal maradt alul a bajnokesélyes Győrszemere otthonában.

„Tehetséges fiatalokból álló játékoskeretünk van, akik egyelőre önbizalomhiánnyal küszködnek. Mivel nemcsak a klubtól, hanem a városvezetéstől is minden támogatást megkaptunk, bizonyos vagyok benne, hogy Kapuvárnak nemsokára egy ütőképes és eredményes együttese lesz" – tette hozzá Kovács Lajos.

Olvasóink írták

  • 3. vrobi 2009. augusztus 25. 23:12
    „Úgy legyen ahogy a mester mondja!!! Sok sikert a fiuknak!”
  • 2. tomhagen 2009. augusztus 25. 19:42
    „Sajna, gólt nem fog rúgni....”
  • 1. ACSA 2009. augusztus 25. 19:13
    „Ez garancia a kiesés ellen!
    Sok sikert Lajos!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aleksidze edzésben

Labdarúgás - A Győri ETO FC régóta sérült játékosai közül Rati Aleksidze edzésbe állt és a jövő… Tovább olvasom