Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Negyedik az Eb-n

A maratoni versenyekkel megkezdődött az ausztriai Grazban a mountain bike Európa-bajnokság. A magyarok közül a fiatalabb szeniorok extrém versenyében kiválóan szerepelt a győri Halász Róbert, aki a negyedik legjobb lett Európában.
Halász Róbert a grazi versenypályán.
A maratoni versenyszámban az egész héten át tartó Európa-bajnoki mezőny fele – nagyjából kétezer versenyző – vett részt. Köztük volt egy győri, két soproni és egy fővárosi kerekes. Egy körön belül több mint két kilométer volt a szintkülönbség. Előfordult, hogy olyan meredek volt a terep, hogy a versenyzőknek hosszú percekig a vállukra kellett venni a kerékpárt, de akadt olyan pályaszakasz is, amelyen öt-hat percig lehetett lejtőn lefelé 50-nel, 60-nal „döngetni".

Az egykörös viadalon a soproni Heavy Tours klub két versenyzője indult. A felnőttek mezőnyében rajthoz álló Horváth Csaba éppen egy, az előbb említett lejtős szakasz végén kapott defektet, amelyet bő öt percen át javított és végül az előkelő 31. helyen zárt. Ha nincs ez a balesete, akár az első húszba is bekerülhetett volna, de eredménye így is dicséretes. Ugyanez elmondható a fiatalabb szeniorok mezőnyében rajthoz álló Bőhm Lajosra, aki hiba nélkül teljesítette a távot és lett 28. kategóriájában. Az extrém kétkörös távon indulók összesen több mint száz kilométert teljesítettek és közel hat órát tekertek a harmincfokos hőségben.

A Bőhmhöz hasonló korosztályban versenyző győri Halász Róbert, a George Klub versenyzője a szenzációs negyedik helyezést szerezte meg kategóriájában, a felnőttek mezőnyében pedig a fővárosi Vizdák János a 16. helyet szerezte meg. A maratoni szakág történetében ez minden idők legjobb magyar szere plése, hiszen eddig még a legjobb negyven közelébe sem kerültek Európa-bajnokságon magyar kerékpárosok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A román focisták nem repülnek nővel

Egy női fotóriportert nem engedtek fel a román labdarúgó-válogatott Donyeckbe tartó gépére a csapat… Tovább olvasom