Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Négy találattal hangolt a Vasasra

Az FC Sopron 19 éves játékosa, Ivancsics Gellért húsvétvasárnap négy ligabajnoki góljával jelezte, hogy helye lehet a nagycsapatban.

A ballábas játékost többek között hétvégi játékáról, jövőbeli terveiről és edzői papírjáról is kérdeztük.

Ivancsis Gellért
– Az SVSE-ben kezdtem el focizni hatéves koromban, Simon István edzősége alatt – kezdte a játékos eddigi pályafutásának ismertetését, majd így folytatta: – A Vasútnál foglalkozott velem édesapám is, majd tizenöt éves koromban átkerültem a Matáv SC Sopronhoz, ahol Gosztola József és Németh Zoltán irányítása alatt dolgoztam. Egy évvel később az MTK-hoz  igazoltam, fél évre rá pedig már az agárdi futballakadémia tagja lettem és a Bodajkban kaptam játéklehetőséget. Tavaly jöttem haza és kölcsönben játszom az FC Sopronban.

– Nem is rosszul, hiszen szinte állandó tagja az utánpótlás-válogatottnak…

– Egy budapesti válogatón választottak ki, akkor még csak tizenhét éves voltam. Szerencsére most az U19-nek is tagja vagyok és május végén három fontos csoportmérkőzés vár ránk Ausztria, Oroszország és Szlovénia ellen. Ha továbbjutunk a négyesből, akkor kiharcoljuk az Európa-bajnokságon való részvételt.

– Igaz, hogy fiatal kora ellenére már van edzői képesítése?

– Valóban, a Sopronban tartott edzőképzésen megszereztem a D licencet. Ezzel a végzettséggel nyolc-tíz éves gyerekekkel, illetve óvodáskorúakkal már foglalkozhatok. De még nem az edzői pálya, sokkal inkább az érdekel, hogy a soproni csapatban állandó kezdő legyek a nagyok között. Jó együttes van itt kialakulóban, a jövőre nézve már merész álmokat dédelgetünk és ezeknek értelemszerűen részese szeretnék lenni.

– Ennek érdekében úgy tűnik, valóban mindent megtesz, hiszen a Diósgyőr elleni ligabajnoki mérkőzésen négy góllal is megterhelte a vendégek hálóját...

– Felemelő érzés ennyi gólt szerezni, ezt talán nem is kell magyarázni. A helyzetek folyamatosan alakultak ki előttem, nekem csak az volt a feladatom, hogy azokat belőjem. Jelenleg első vagyok a ligabajnokság góllövőlistáján, összesen tizenhat találattal vezetek.

– Lőtt már négy gólt egy mérkőzésen?

– Még serdülőkoromban volt részem hasonló élményben, sajnos azóta sem. Bízom benne, hogy a Vasas elleni mérkőzésen – az eddigi epizódszerepek után – a  kezdőcsapatban is megkapom majd a lehetőséget, és azzal élni is akarok.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyérem Bukarestből

. Tovább olvasom