Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

NBI: A Honvéd otthonában kezd az ETO

Az NBI első fordulójában a Győri ETO FC a Bp. honvéd elleni idegenbeli meccsen lép pályára.
A címvédő Videoton FC a Siófok otthonában lép pályára, az ezüstérmes Paks pedig a kupagyőztes Kecskemétet fogadja a labdarúgó Monicomp Liga 2011/12-es szezonjának július közepén sorra kerülő első fordulójában.

A magyar szövetség (MLSZ) budapesti székházában megtartott keddi sorsoláson kiderült az is, hogy a Magyar Televízió vasárnaponként 16 órai kezdettel közvetítene mérkőzéseket, a klubok jelenlévő képviselői azonban közölték: ezzel nem értenek egyet. A július 15-16-17-én esedékes első fordulóban éppen a bajnok Videoton siófoki vendégjátékát sugározná élőben az MTV.

Az újoncok közül mindkét gárda hazai pályán kezdi a pontvadászatot, a Diósgyőr a Zalaegerszeget, a Pécs pedig a Haladást fogadja majd. Az ezüstérmes Paks a kupagyőztes Kecskemétet látja vendégül az első fordulóban, a Ferencváros a Kaposvár vendégeként rajtol, míg a szezon nyitómérkőzését a Debrecen vívja hazai pályán a Vasas ellen.

Az első kör párosítását nem kellett kisorsolni, mert az egyesületek közül kilenc előzetesen megjelölte, melyik riválissal szeretne játszani, az MLSZ pedig egyik csapat kérését sem utasította el.

Az 1. forduló programja:

július 15., péntek: DVSC-TEVA - Vasas 18 ó
július 16., szombat: Diósgyőr-ZTE 17:30 ó Budapest Honvéd-Győri ETO 20 Pécs-Szombathelyi Haladás 20 Újpest FC-Lombard Pápa 20
július 17., vasárnap: Siófok-Videoton FC 16 ó Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 18 Paksi FC - Kecskeméti TE-ERECO 19

2. forduló:
Győr–Újpest július 23. 20.00 (Sport Tv)

3. forduló
Győr–Haladás július 29. 19.00 (Sport Tv)

4. forduló
Siófok–Győr augusztus 6. 20.00

5. forduló
Győr–Vasas augusztus 13. 17.30 (Sport Tv)

6. forduló
Paks–Győr augusztus 21. 19.00

Olvasóink írták

  • 6. Arrabona 2011. június 23. 22:05
    „Na akkor októberben lesz a derby!”
  • 5. dudi1977 2011. június 22. 19:34
    „Szerintem az ETO-Napot szombatra kellett volna kitalálni, nem péntekre!

    Sokan dolgoznak pénteken, a délutános műszakban lévőket alapból elveszti a klub. A többiek meg éppenhogy kiérnek a meccsekre.
    Az öregfiúk meccs 5kor, a bajnoki meccs 7kor kezdődik (daver88!)”
  • 4. daver88 2011. június 22. 07:45
    „29-én nem a bayern senior ellen játszik 7-kor az ETO öregfiúk?? vagy előtte lesz vmikor az??

    amúgy sokkal értelmesebb lett volna ez a családbarát stadion projekt akkor, ha azt mondja a SportTV, hogy az ETO idegenbeli meccseit közvetítik, a hazaira meg tessék kimenni, megnézni, mert így esélytelen lesz még a félház is...”
  • 3. dudi1977 2011. június 21. 20:16
    „....
    Ugye azt nem gondolod komolyan, hogy a Honvéd NB I-es csapatának játékosai éppen hogy megmentik az NB II osztályozón a kis "B" csapatukat, aztán megállják a helyüket a "nagy" ETO ellen! Sima vendégsiker....”
  • 2. drKotász 2011. június 21. 14:49
    „4. forduló
    Siófok-Győr augusztus 6. 20.00
    :DDDDDDD ez a király:DDDD”
  • 1. Kblack 2011. június 21. 12:07
    „Már csak a bérlet és jegyárakra lennék kíváncsi. Bár minek kapkodni...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három év eltiltás: ´Aránytalanul súlyos az ETO FC büntetése!´

Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi és sajtóirodájának kommunikációs igazgatója… Tovább olvasom