Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

NB III - Mosonmagyaróvári vereség

Az ETO II győzött.
Csepel-Győri ETO FC II 0-1 (0-0)
Csepel, 200 néző. V.: Ducsai.

Csepel: Ragályi – Somodi, Kemény, Teplán, Végh A. (Balogh Z.), Juhász L., Korozmán (Zimermann), Szabó Á. Haraszkó, Simon K., Rakic. Edző: Szabó Zoltán.

ETO II: Cellár – Nagy B., Kelemen, Kozma, Medgyes, Pongrácz, Kerékgyártó, Stieber, Szabó B. (Szabó L.), Vörösbaranyi (Mayer), Vankó (Nácsa). Edző: Németh Zoltán és Jäkl Antal.

Gsz.: Szabó B.

A 30. percben Vörösbaranyi remek ütemben mozgott be mélységből és fejelt a védőket megelőzve a hálóba, ám a játékvezető meglepetésre lest ítélt. Az 59. percben Vankó egy szép összjátékot követően nagyszerűen tört be a büntetőterületen belülre, ahol szabálytalankodtak vele szemben a csepeliek. A jogos 11-est Szabó Bence értékesítette. 0–1. Bár a különbségen nem látszik, magabiztos győzelmet aratott a Győri ETO FC II Csepelen. A zöld-fehérek nemcsak a mezőnyben uralták a játékot, az ellenfélnek még helyzetet sem sikerült kialakítani, így a hosszabbítás egyetlen szögletét leszámítva jól szűrte a védelem és a középpályássor az ellenakciókat, míg a túloldalon a megadott és a meg nem adott találat mellett Stieber és Mayer is növelhette volna az ETO előnyét ziccerből, de kimaradtak ezek a lehetőségek. A győri győzelem azt is jelenti, hogy az ETO II három ponttal a listavezető Dorog és kettővel a Budaörs mögött a harmadik helyről várhatja a tavaszi folytatást. Az együttesnek különösen az ősz második fele sikerült jól, ekkor hat győzelem mellett egy döntetlent ért el a csapat, és mindössze egy gólt kapott a 630 perc alatt.

Jók: Ragályi, ill. Stieber, Kozma, Kerékgyártó.

Németh Zoltán: – Köszönjük a csapatnak a születésnapi ajándékot, nagyon küzdöttek és megérdemelten nyertek a srácok.
Meronka Péter

Mosonmagyaróvár-III. Ker. TVE 2-3 (1-0)
Mosonmagyaróvár, 200 néző, V.: Szalai László.

Futura Mosonmagyaróvár: Lévai – Kálmán, Nagy Á., Karácsony (Darázs), Horváth Á., Németh B. (Horváth R.), Schamtovich, Régely, Simon A., Varga T. (Domanyik), Horváth G. Edző: Tiba Zoltán.

III. Ker. TVE: Kondor – Móczó, Kovács T., Filó, Scheiber, Szikes (Szűcs L.), Kocsis, Hegybányai, Kaszai (Mayer), Horváth L., Bartha (Tóth T.). Edző: Varga László.

Gsz.: Horváth G., Simon A., ill. Horváth L., Szűcs L., Filó.

A 42. percben Régely csapott be három vendégvédőt, majd Horváth Gergőhöz passzolt, aki Simonnal kényszerítőzött, és a visszakapott labdát 13 m-ről a kapuba lőtte. 1–0. A 71. percben Nagy Ádám tört előre, majd Simonhoz passzolt, aki 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–0. A 78. percben egy visszatett labdát Horváth Levente 5 m-ről passzolt a hálóba. 2–1. Hét perccel később már egyenlő volt az állás: Szűcs kevergetett a 16-oson belül, majd szinte lehetetlen szögből Lévai lába között a hálóba lőtt. 2–2. A 88. percben Filó került helyzetbe, aki 13 méterről a tehetetlen Lévai mellett a kapuba bombázott. 2–3. A hazaiak idén már sokadszor veszítettek pontokat a hajrában.

Jók: Horváth G., Simon A., ill. Horváth L., Filó, Mayer, Szűcs L.

Tiba Zoltán: – Hiába vezettünk két góllal, a hajrában nem tudtunk mit kezdeni Filóval. Az ő játéka és rutinja okozta a vesztünket.

Varga László: – A mérkőzés végén minden mindegy alapon támadtunk, szerencsére ez most bejött.
Horváth Péter

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda -

Tovább olvasom