Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

NB III - Idegenben győzött az ETO II

A Futura Mosonmagyaróvár ikszelt a Balatonfüred ellen.

Diósd–Győri ETO FC II 0–1 (0–1)
Diósd, 200 néző. V.: Berényi.

Diósd: Stammel – Simkó, Privigyei, Kozma, Csurka (Tóvizi), Kovács Zs., Katona, Csepregi, Hujber, Huller (Molnár P.), Mojzer. Edző: Rubold Péter.

ETO II: Nagy G. – Kollár, Sztanisic, Lenzsér, Medgyes, Pongrácz, Nicorec, Illés, Matetits (Leal), Burgos (Kozma), Vankó (Sipőcz). Edző: Jäkl Antal és Kulcsár Zsolt.

Gsz.: Burgos.

Az 5. percben Medgyes balról adta be a labdát, Nicorec pedig kapásból a hálóba lőtt, de a labda azonnal visszapattant, valószínű a felső léc mögötti hálótartó vasról. A közelben állók szerint gól volt, a játékvezető viszont nem látta bent a labdát a kapuban. A 24. percben Illés bal oldali beadásánál Burgos csinált egy esernyőcselt 10 méterre a kaputól, majd a jobb felső sarokba bombázta a labdát. 0–1.

A csúszós talajon az ETO II a gól mellett jóval több helyzetet dolgozott ki – sőt, Nicorec valószínű be is vette az ellenfél kapuját – így megérdemelten győzött a zöld-fehér vendégcsapat. Miután hét közben a Csepel óvásának helyet adott a szövetség, így az ETO II győzelme ellenére a negyedik helyről várja majd a folytatást, hiszen ellenlábasa a zöld asztal mellett két ponttal gazdagodott.

Jók: Stammel, Kovács Zs., ill. Lenzsér, Sztanisic, Nicorec, Burgos.

Jäkl Antal: – Fontos volt, hogy győzelemmel zárjuk az évet, úgyhogy először is gratulálok a csapatnak a megszerzett harminc ponthoz. Tanulságos szezont zártunk, ahol több játékos is megmutatta képességeit, de azt is láttuk, miben kell fejlődni még, hogy előbbre lépjünk majd tavasszal.

Rubold Péter: – Tavasszal is hoztuk az őszi formánkat.

Futura Mosonmagyaróvár–Balatonfüred 1–1 (1–1)
Mosonmagyaróvár, 100 néző. V.: Kovács G.

Mosonmagyaróvár: Antal – Kálmán, Szénási, Domanyik, Angyal (Gubicza), Molnár T., Horváth R., Horváth Á. (Nyitrai), Simon (Hajós), Schmatovich, Fekete. Edző: Nagy Csaba.

Balatonfüred: Filipánics – Bognár, Bieder, Kovács Sz., Tóth B., Papp, Szabó L., Kocsis G. (Babos), Somogyi, Osváth, Nyári. Edző: Pető Tamás.
Gsz.: Simon, ill. Nyári.

A 3. percben Szénási nagy hibája után Nyári futott el a jobb oldalon, egy védőt kicselezve 6 méterről, laposan lőtt a hálóba. 0–1. Nem kellett sokat várni a hazaiak egyenlítő góljára: a 9. percben Fekete 16 méterről lövésre szánta el magát és a védőkről lecsorgó labda Simon elé került, aki 3 méterről a léc alá lőtt. 1–1. A 40. percben Simon 8 méterről leadott lövését védte a vendégek kapusa. A mérkőzés legnagyobb helyzetét Babos hagyta ki a 69. percben, 5 méterről a kapu mellé gurított.
Jól kezdtek a csapatok, a vendégek hamar megszerezték a vezetést, amire a hazaiak gyorsan reagáltak. A félidő hátralévő részében azonban mindkét csapat nagy hibaszázalékkal játszott, a vendégek többet birtokolták a labdát, de különösebb helyzet nélkül telt el az első játékrész.
Szünet után, eseménytelen mezőnyjátékkal folytatódott a mérkőzés. Összességében alacsony színvonalú mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet.

Jók: Simon, Domanyik, Antal, ill. Nyári, Somogyi.

Nagy Csaba: – Ez a mérkőzés jellemezte az egész szezont, sajnos ennél több nem volt bennünk.

Pető Tamás: – Nehéz talajú pályán csapatom mindent megtett a győzelemért, úgy érzem, itt hagytunk két pontot.
Sztranyovszky Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven bíró volt a búcsúmeccsén

Ha lenne ilyen kategória, minden bizonnyal bekerülne a rekordok könyvébe a DAC–Kapuvár megyei… Tovább olvasom