Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

NB III - Hajrában kapott ki a Mosonmagyaróvár

Budaörs–Futura Mosonmagyaróvár 3–2 (1–0)
Budaörs, 100 néző. V.: Kovács G.

Budaörs: Hrabina – Ódé, Laczkovich, Ferkó, Jovánczai, Feil (Tüske), Rajnay (Ferenc), Házi, Hegedüs, Sajbán, Brkic (Sajbán). Edző: Albert Flórián.

Mosonmagyaróvár: Boros – Horváth Á., Domanyik, Nagy Á., Tóth Gy., Horváth R., Molnár T. (Schmatovich), Darázs, Simon A., Hajós (Herczeg), Szénási. Edző: Tiba Zoltán.

Gsz.: Jovánczai, Sajbán, Laczkovich, ill. Hajós, Horváth Á.

Kiállítva: Domanyik (54).

Mindkét csapat nagy iramot diktált a találkozó elején, de a kapuk nem voltak veszélyben. Ezt követően egyre jobban átvette az irányítást a vendégcsapat és több gólhelyzetet teremtett, de gólt nem sikerült rúgna. A 44. percben aztán egy kontratámadást követően Jovánczai a kimozduló Boros mellett a hosszú sarokba helyezett. 1–0.

A második félidőt a Mosonmagyaróvár kezdte jobban, mégis a hazaiaknak adódott gólszerzési lehetőségük: az 54. percben Domanyik buktatta a büntetőterületen belül Jovánczait, tizenegyes. Az óváriak védője pedig egyből piros lapot kapott, a büntetőt Boros azonban bravúrral védte. Az emberhátrányba kerülő vendégcsapat ezt követően nagyobb sebességre kapcsolt, melynek az 59. percben meg is lett az eredménye: Hajós iramodott meg a félpályáról és három védőt is kicselezve, 20 méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1–1.

A gólt követően is a vendégek irányították a játékot és a 71. percben sikerült átvenniük a vezetést, pedig ekkor csak kilencen voltak a pályán, mivel Tóth Györgyöt nagyon csúnyán lekönyökölték és így öt percre kiesett a játékból. Hajós cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de a védők buktatták. A megítélt büntetőt Horváth Ádám magabiztosan értékesítette. 1–2.

A 83. percben Jovánczai kézzel vette át a labdát, a bíró sípja azonban néma maradt, s az átadás az érkező Sajbán elé került, aki 16 méterről a bal felső sarokba csavarta. 2–2.

A gól után Kovács G. elküldte a kispadról a reklamáló Tiba Zoltánt. Három perccel a meccs vége előtt a hazaiak jutottak szabadrúgáshoz a kaputól 17 méterre: a labda mögé Laczkovich állt, lapos lövése a jobb oldali kapufán csattant, s a visszapattanó labda a már fekvő Boros hátáról a kapuba vágódott. 3–2.

Nagyon jó iramú mérkőzésen a tíz emberrel küzdő Mosonmagyaróvár végül vereséget szenvedett, pedig a játék képe alapján megérdemelte volna akár a három pontot is.

Jók: Ferkó, Jovánczai, ill. mindenki.

Albert Flórián: – Olyan volt ez a mérkőzés, mint egy horrorfilm.

Tiba Zoltán: – A csapat mindent megtett, de túl sok volt az ellenfél.
Mészáros Attila

Győri ETO FC II–Balatonfüred 1–2 (0–2)
Győr, 200 néző. V.: Jakab.

ETO II: Horváth D. – Nagy B. (Szabó B.), Lenzsér (Szabó L.), Medgyes, Nagy Á., Mervó, Illés, Matetits (Mayer), Kozma, Vankó, Farkas Z. Edző: Jäkl Antal és Kulcsár Zsolt.

Balatonfüred: Filipánics – Krén, Bognár P., Bieder, Szöllőskei, Somogyi, Papp T., Nyári, Füredi, Osváth (Nemes), Czafit (Kocsis G.). Edző: Pető Tamás.

Gsz.: Medgyes, ill. Nyári, Czafit.

Kiállítva: Somogyi (87.).

A 17. percben szöglethez jutott a vendégcsapat, s a hosszú saroknál helyezkedő, tavaly még Győrszemerén futballozó Nyári Ádám a felső sarokba továbbított. 0–1.
A 32. percben növelte előnyét a Balatonfüred: Somogyi ívelt előre, Horváth kapus azonban elvétette labdát, amire Czafit csapott le, majd éles szögből a hálóba helyezett. 0–2.
A 64. percben a győriek jutottak szabadrúgáshoz, Medgyes 25 méterről, ballal csavart a bal felső sarokba. 1–2.

Az első félidőben mindössze négyszer jutott el a Balatonfüred az ETO kapujáig, ám ebből két gólt szerzett és egyszer a kapufát találta el, míg a tompán játszó hazaiak nem találtak fogást a tavaszi idény egyik legjobbján. A második félidőben még többet birtokolta a labdát az ETO, és különösen a hajrában mutatkozott meg a két együttes közötti erőnléti különbség, de szervezetten és odaadóan védekezve kihúzta egy kapott góllal a balatoni együttes. A legtöbb lehetőség a 16-os vonalánál történő lefordulásokban volt, de ezeket az akciókat mindannyiszor les miatt megállította a játékvezető, így egy szabályosnak tűnő, de érvénytelen gólt is szerzett az ETO II.

Jók: Medgyes, Mervó, Mayer, ill. Bieder, Somogyi, Osváth, Czafit.

Jäkl Antal: – Gyenge első félidei játékunkat nem tudtuk a második negyvenöt percben korrigálni.

Pető Tamás: – Az első félidőben mutatott teljesítményünknek köszönhetően nyertünk  egy jó képességű csapattal szemben.
Meronka Péter

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal - Budaörsön a Rába

A bajnoki címvédő Rába ETO hétfőn 18.30 órakor Budaörsön vendégszerepel az élvonalbeli elődöntő… Tovább olvasom