Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

NB II.: Megyei rangadó Gyirmóton

Megyei rangadót rendeznek szombaton este Gyirmóton. A hazaiak az egyre jobb formába lendülő MTE 1904-et fogadják. Vasárnap az Integrál-DAC az ESMTK otthonában vendégszerepel.
Gyirmót–MTE 1904 (szombat, 18 ó)

A megyei rangadón szeretné gyarapítani pontjai számát a Hannich Péter edző által irányított gyirmóti gárda, ahol sérülések és sárga lapok miatt akadnak hiányzók, ám ahogy azt a szakvezető elmondta, mindig az a legjobb Gyirmót, amelyik pályára lép. Valószínűleg nem játszik Horváth R., Oross és Szabó Zs. sem.
A gyirmótiak várható összeállítása: Boros – Földes, Kozmér, Radics, Németh L., Pék, Baumgartner, Varga G., Nagy L., Tóth N., Burányi.

A kezdeti kudarcok után felállt a padlóról a mosonmagyaróvári gárda, amely az utóbbi két fordulóban nyerni tudott. Soós Imre, a csapat edzője szerint is feljövőben van az együttes, ennek ellenére nem az MTE a mérkőzés esélyese, igaz, éppen ezért még jól is kijöhet az összecsapásból a Lajt-parti gárda. Méry mellett többen bajlódnak kisebb sérülésekkel.
A vendég mosonmagyaróváriak kezdő tizenegye: Antal – Burián, Taglialegne, Fülöp, Pálla, Fehér B., Bene, Cseri, Régi, Horváth D., Szalai.

ESMTK–Integrál-DAC (vasárnap, 16.30 ó)

A korábbi három idegenbeli mérkőzésüket elveszítették a kék-fehérek, de a rossz sorozatok előbb-utóbb megszakadnak. Így gondolja ezt Szentes Lázár, az Integrál-DAC szakvezetője is, aki elárulta, hogy a következő három fordulóban szeretnék a maximálisan elérhető pontokat megszerezni, a vasárnapi találkozó ennek az első állomás lehet. Sérült nincs, viszont Galántai és Pásztor eltiltott.
A győriek tervezett kezdőcsapata: Deli – Varga F., Hegedűs, Szabadfi, Présinger, Czanik, Ludánszki, Gál B., Flischhacker, Bali, Laki.

Szeitz Tibor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magabiztos Elektromos

A bentmaradás szempontjából fontos mérkőzést játszott a két csapat, azonban a két pont sorsa nagyon… Tovább olvasom