Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

NB II foci - Régi és új arcok Sopronban és az ETO-nál

Megkezdték a felkészülést NB II-es csapataink a 2017/2018- as évadra. A Gyirmót FC már a múlt héten, azóta a kék-sárgák már le is játszották első előkészületi mérkőzésüket. Hétfőn Sopronban az SVSE-nél, illetve az ETO FC-nél jártunk.
Átalakuló játékoskeret

Sopronban az SVSE első edzésére szépszámú szurkoló volt kíváncsi, élénken figyelték az új játékosokat, akik közül többen próbajátékon vesznek részt. A szurkolók nagy reményekkel várják a megújulást. Egymást közt beszélgették a szurkolók, hogy akkor lesz ismét telt ház a stadionban, ha jobb és eredményes játékot látnak és szurkolóbarát lesz a klubvezetés.

Az első nap a szakmai stáb bemutatkozásán túl orvosi vizsgálattal, terheléses felméréssel és egy könnyebb edzéssel hangoltak a játékosok a folytatásra. Az új vezetőedző, Németh Szabolcs ismertette velünk a szakmai stáb összetéte- lét. A munkáját Bánfalvi Zsolt edző, Szabó Szabolcs erőnléti edző, Borsi Csaba kapusedző, Basó Ádám és Turbék Csaba masszőrként, Takács Ákos technikai vezetőként segíti.
Edzésben az ETO



A játékoskeret 20 mezőnyjátékosból, 3 kapusból áll és 2 fiatal az FC Sopron utánpótláscsapatából csatlakozik a kerethez. A szakvezetés célja, hogy minél több saját nevelésű fiatal beépülhessen az NB II-es együttesbe. Több játékos érkezett próbajátékra, a végleges keret kialakítása az elkövetkezendő napok, hetek feladata lesz.
A jelenlegi állás szerint akik a tavalyi csapatból maradnak: Heinrich, Gelei, Fehér, Sifter, Szabó L., Fazakas, Harangozó, Kapacina, Gyürki, Garda, Kovács D., Soós, Batizi Pócsi.

A kerethez csatlakozott már Angyal Zsolt, a Haladás védője, aki kölcsönből, Zalaegerszegről érkezett a hűség váro- sába. A hírek szerint az edzővel együtt Dorogról érkezik Bor Dávid és Kővári Róbert, akik a Paks kölcsönjátékosai. Horváth Pétert szeretnék újra kölcsönvenni az MTK-tól.

A biztos távozók között van Eszlátyi István (Békéscsaba), Tóth Dávid (Haladás), Nagy Patrik (Gyirmót), Erdélyi László (Győri ETO), Németh Milán (Haladás), Póti Krisztián, Csordás Szabolcs, Deme Imre.
Az SVSE felkészülési programja
július 1., szombat: Király Kupa, Szombathely
július 4., kedd: First Vienna–SVSE, Bécs
július 7., péntek: Swietelsky-Haladás–SVSE, Szombathely
július 11., kedd: SVSE–Mattersburg, Sopron
július 15., 18., 22.: mérkőzések Ausztriában, még nincsenek meg az ellenfelek.

Szatmári is érkezett

Az NB II-es újonc ETO FC Győrnél a múlt héten kétnapos felmérésen vettek részt a keret tagjai.

„Az eredmények tükrében nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a szakmai stábunk jó munkát végzett az elmúlt idényben – értékeli a helyzetet Soós Imre, az ETO sportigazgatója. – A bajnoki szünet után jó állapotban tértek vissza a játékosok, erre építve lehetett megkezdeni a felkészülést a következő idényre."

A nyáron szerződtetett játékosok közül a szlovákiai magyarok, valamint Rokszin is Győrben kezdték meg a munkát, míg Erdélyit és Bagit volt klubjuk még nem engedte el, ugyanis június 30-ig tart a korábbi kontraktusuk.
„A tavalyi keretünkből elengedtük Kunsági Rolandot – ezúton is köszönjük, amit az ETO-ért tett –, Rácz Ferenc visszatért Mezőkövesdre és távozik Varga Róbert is. Kabát Péter jövőre is az ETO-ban futballozik. Kapusposztra leigazoltuk Szatmári Zoltánt Komáromból. Ő megfelelő rutinnal rendelkezik, hiszen korábban az élvonalban is védett. A keret nem teljesen kész, még lehetnek további változások" – említette Soós Imre.

A 38 éves Szatmári  az MTK és a Siófok színeiben 44-szer játszott az NB I-ben.

„Két hétig napi két edzéssel készülünk az NB II-re – mondta végül a sportigazgató. – A tervek szerint végig Győrben maradunk, mert itt minden adott a színvonalas munkához. Éppen ezért valószínű, a korábban tervezett lipóti lehetőséget sem használjuk ki."

A két megyebeli együttesen kívül az ETO csak szlovákiai ellenfelekkel találkozik a felkészülés során. Lehet, hogy a  meccsek egy részét Lipóton rendezik meg.
A meccsek
július 5., 17.00: ETO FC–Sered
július 8., 17.00: STK Samorin–ETO FC
július 12., 19.00: ETO FC–Velke Ludince
július 15., 10.00: ETO FC Győr–KFC Komárno
július 15., 18.00: Spartak Trnava–ETO FC
július 19., 17.00: ETO FC–Csornai SE
július 19., 19.00: ETO FC–MTE 1904
július 22., 10.00: ETO FC–FC Slovan Duslo Sala.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda - Sopron Basket néven játszik tovább az Euroligában a női kosár csapat

Női kosárlabda - Sopron Basket néven játszik tovább az Euroligában a női kosár csapat
Az UNIQA Zrt. hat év után nem hosszabbította meg a névadó szponzori szerződést Sopronban. Tovább olvasom