Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

NB II: előztek a gyirmótiak

A Gyirmót - Bodajk - Siófok mérkőzésen az első félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát.

Gyirmót - Bodajk-Siófok 1-0

13. p: Miklósvári átívelte a labdát a hosszú oldalon érkező Hegyesinek, aki öt méterről, nagy helyzetben elügyetlenkedte a lehetőséget. 37. p: Tusori kapu elé ívelt labdáját Sánta kiejtette, az Hegyesi elé került, ám másodjára a gyirmóti portás hárítani tudott. 40. p: Első nagy gyirmóti lehetőség.

Eugéne hibájából Tóth N. iramodott a kapu irányába, majd 15 méterről óriási lövést küldött a léc fölé. 49. p: Nagy L. indításából Tóth N. futott fel a jobb oldalon, beadását Korsós a kapunak háttal állva ollózva küldte kapura, Kovács kapus azonban hárítani tudott. 77. p: Nagy L. hozta játékba egy pontrúgással Tóth N.-t és ő nagyszerű fejessel vette be Kovács hálóját. 1–0.

Az első félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, tudatosabb játékot produkáltak, és helyzetet is tudtak kialakítani. A második játékrészben egy másik Gyirmót volt a pályán. Felpörögve, harcosan futballoztak a hazaiak, s ekkor több gólt is lőhettek volna. Győzelmük megérdemelt.

Hannich Péter: – A második félidei ragyogó játékunkkal több góllal is nyerhettünk volna.

Hartyáni Gábor: – Az első félidőben fölényben játszottunk, ekkor eldönthettük volna a mérkőzést. A végjátékban a Gyirmót volt a jobb.



Ajka FC–Integrál DAC 2–1

8. p: Egy röviden hátrapasszolt labdát Pákai csent el, és a kifutó kapust kicselezve a hálóba lőtt. 1–0. 10. p: Baumgartner jóütemű labdájával Czetti lépett ki a védők közül és a kapus mellett a kapuba gurított. 1–1. 86. p: Gyors hazai kontratámadás végén Kalcsó vágta a hálóba a labdát. 2–1.

A győriek letámadással kezdtek, ennek eredményeként két DAC-helyzet maradt ki az első 10 percben. A váratlan hazai gólra gyorsan jött a vendégek válasza, majd a félidő második részében folyamatos nyomás alatt volt az ajkai kapu, de gól nem született. Szünet után a hősiesen védekező hazaiak ellen végig a DAC támadott, de ahogy lenni szokott, egy támadás végén a hazaiak értek el gólt.

Mihalech István: – Lelkesek voltunk egész végig, megérdemelten nyertünk.

Nagy László: – Megérdemelt ajkai győzelem született.

Balatonlelle - MTE 1904

6. p: Faragó kapott jó kiugratást, Grafl K. a mezénél fogva visszahúzta, a megítélt szabadrúgást a sértett 20 méterről elcsavarta a sorfal mellett, de a labda pár centivel a kapu mellé szállt. 35. p: Vén passzolta ki a bal oldalon felfutó Király elé a labdát, aki észrevette, hogy Viniczai kint áll a kapuból, átívelte felette a labdát, amelybe a kapus csak beleütni tudott. 0–1. 68. p: Vén–Faragó–Király volt a labda útja, utóbbi a kapu előtt keresztbe lőtt. 75. p: Petronovics egy jobb oldali szabadrúgást a bal felső sarokba csavart. 1–1. 83. p: Papp futott el a bal oldalon, középre lőtt, de a vendégcsatárok lekéstek a labdáról.

A mosonmagyaróvári együttes az első félidőben irányította a játékot, a bekapott gól után is volt három lehetősége a győzelem megszerzéséhez.


Kolovics Zoltán: – Előnyt ajándékoztunk az ellenfélnek, amit vért izzadva egyenlítettünk ki.

Soós Imre: – Végre mi rúgtuk az első gólt, de amíg helyzeteinket nem értékesítjük, addig nem számíthatunk győzelemre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zinedine Zidane visszavonul a világbajnokság után

A világbajnokság után befejezi pályafutását Zinedine Zidane, az elmúlt évtized egyik legjobb… Tovább olvasom