Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

NB II - Taps a Sopronnak

Gyirmóti és soproni vereség, ETO győzelem.
Gyirmót FC Győr–Kozármisleny 0–3 (0–1)
Gyirmót, 400 néző. V.: Fábián.

Gyirmót: Holczer – Nagy G., Csizmadia, Balog Z., Gévay – Regedei (Hajba, 46.), Tölgyesi (Erős G., 68.) – Cseri (Oross, 72.), Magasföldi, Illés – Tóth N. Edző: Csank János.

Kozármisleny: Sólyom – Erőss, Fellai, Romic, Vég (Fenyvesi, 69.) – Kovács T., Nagy J., Karacs (Fröhlich, 59.), Nagy D. – Bjenalovic, Városi (Kiss M., 79.). Edző: Szabó Zsolt.

Gsz.: Fellai (23.), Bjelanovic (81.), Fröhlich (89.).

Kiállítva: Balog Z. (43.)

23. p: Az elmélázó hazai védők között középen érkező Fellai mellre vette a labdát, majd 10 méterről jobbal a kapu bal oldalába helyezett. 0–1.
43. p: Városi kapott kitűnő labdát középen, Balog Z. hátulról buktatta, piros lap.

81. p: Bjelanovic 15 méterről a kimozduló Holczer mellett a bal alsó sarokba helyezett. 0–2.

89. p: Fröhlich 8 méterről Holczer fölött a kapu jobb oldalába emelt. 0–3.
Bár a találkozó első helyzete a hazaiak előtt adódott, gólt a vendégek szereztek. A találat és a játékrész utolsó perceiben kialakult emberhátrány ellenére több lehetőség adódott a gyirmóti támadók előtt, de ezek rendre kimaradtak. A második játékrészben is próbált visszajönni a meccsre a Gyirmót, de a támadásokba fektetett nagyobb energia ellenére sem sikerült egyenlítés, mi több, a mérkőzés utolsó perceiben a Kozármisleny magabiztossá tette a győzelmét.

Jók: Magasföldi, Illés, ill. Fellai, Bjelanovic, Fröhlich, Nagy D., Nagy J.

Csank János: – Bár önmagunkhoz képest tompábbak voltunk, a vezető gól és az emberhátrányunk ellenére is megvoltak a lehetőségeink, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de rendre kihagytuk a helyzeteket.

Szabó Zsolt: – Az emberelőny minket zavart meg, hisz ezután nem tudtuk azt játszani, amit addig felépítettünk. Szünet után aztán két gyönyörű kontragóllal magabiztossá tettük győzelmünket a kiváló Gyirmót ellen.
Lapincs Attila

Haladás II–Győri ETO FC II 0–2 (0–2)
Szombathely, 100 néző. V.: Botló.

Haladás II: Dombó – Angyal, Simon Á., Zsirai, Farkas M. – Szakály A., Kalász – Gyurján (Rácz B., 59.), Németh M. (Hegedűs J., 67.), Medgyes Z. – Simon A. (Czafit, 57.). Edző: Tóth László.

ETO II: Kamenár – Kálmán, Sztanisic, Lang, Paget – Köles – Paku, Medgyes (Papp T., 79.), Matetits (Vankó, 88.) – Yassine (Kollár, 89.), Farkas B. Edző: Sándor István.

Gsz.: Farkas B. (13.), Yassine (39.).

13. p: Németh Márió passzolta el saját térfelén a labdát, Yas-
sine lecsapott rá, a mellette futó Farkashoz továbbított, aki 15 méterről a kifutó kapus mellett a kapu közepébe lőtt. 0–1.

40. p: Farkas B. ugratta ki a jobb oldalon Pakut, aki 11 méterről, ballal a hosszú, jobb sarokba lőtt. 0–2.

Harmadik idegenbeli győzelmét aratta a bajnokságban a Győri ETO II, a vendég zöld-fehérek ezúttal a szomszédvár Haladás II együttesét győzték le Szombathelyen. A mérkőzés mindkét gólja az első játékrészben esett, előbb a hetek óta nagyszerű formában játszó Farkas Balázs, majd a tavalyi sérülése óta most tavasszal igazi vezéregyéniséggé váló Paku Roland góljaival nyert megérdemelten a győri csapat.

Jók: Farkas M., Kalász, Gyurján, ill. Farkas B., Paku, Kamenár.
Tóth László: – A jól védekező győriek ellen nem tudtuk megtalálni a megfelelő harcmodort.

Sándor István: – Az utóbbi időben nem játszottunk rosszul, az eredmény azonban elmaradt. Ma egy jó csapat ellen végre sikerült győzni is.

ZTE–SVSE-GYSEV-Goldschmidt 3–2 (2–0)
Zalaegerszeg, 1500 néző. V.: Pintér Cs.

ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Budovinszky (Kovács G., a szünetben), Bogunovics, Hajdú N. – Nánási, Máté P. – Seye, Grbic (Szegleti, 87.), Frizoni (Sluka, 74.) – Pavicevic. Edző: Simon Antal.

SVSE: Sásdi – Fazakas, Baranyai N., Vadas, Pintér A. (Mészáros M., 75.) – Fazekas N., Szabó L. – Deme, Horváth A. (Balla, 75.), Laczkovich (Balázs R., 37.) – Bali. Edző: Bücs Zsolt.

Gsz.: Grbic (12., 73.), Seye (30.), ill. Fazekas N. (68.), Balla (89.).

12. p: Frizoni passzolt Grbic elé, aki kilőtte a hosszú felső sarkot. 1–0.

30. p: Frizoni 10 m-ről visszagurította a labdát Nánási elé, ő lövés helyett Seye elé gurított, aki kapásból a jobb sarokba lőtt. 2–0.

68. p: Góllá érett a soproniak fölénye: Fazekas 25 m-ről lőtt bombagólt. 2–1.

73. p: Grbic 24 m-ről lőtt kapura, Sásdi nem védhette. 3–1.

89. p: Balla pörgette át a labdát Vlaszákon, majd 1 m-ről a hálóba passzolt. 3–2.

Hatpontos rangadóra készült a tavasszal kiválóan szereplő Soproni VSE, a lila-fehéreket 60–70 szurkoló kísérte el a zalai városba.

Az első félidőben a hazaiak játszottak jobban és főképp eredményesebben, s bár lett volna lehetőségük gólt szerezniük a vendégeknek is, a ZTE kétgólos előnyt harcolt ki negyvenöt percnyi játék után.

A szünet után aztán alaposan rákapcsolt a Vasút. A második félidő elején Bali szépíthetett volna, pár perc múlva Fazakas került meg egy hazai védőt, majd meglökték, de Pintér nem látott szabálytalanságot. A 60. percben Balázs került helyzetbe, s Vlaszáknak bravúrt kellett bemutatnia. Nyolc perc múlva Balázs beadásába kézzel ért bele Kovács a 16-oson belül, ám Pintér sípja ezúttal is néma maradt. Egy perc múlva azonban már gólt ünnepelhettek a soproniak, ám nagyon gyorsan jött a válasz, s újra kétgólos lett a hazai előny. Izgalmas lett a hajrá, mindkét kapu előtt adódtak még lehetőségek, s bár az utolsó pillanatokban a vendégek ismét a kapuba találtak, végül vereséget szenvedtek.

A második félidőben nagy erőket mozgósított a Sopron, sikerült is a hazaiakhoz közelebb kerülnie, Grbic második találata azonban döntőnek bizonyult. A vereség ellenére a lelkes és jó játékot a soproni szurkolók hosszú percekig tartó tapssal és éljenzéssel jutalmazták.

Jók: Grbic, Seye, Vlaszák, ill. Sásdi, Fazekas, Bali.

Simon Antal: – Jó hangulatú mérkőzésen erős csapatot győztünk le. A siker mellett az is boldoggá tesz, hogy Zalaegerszegen ismét egymásra talált a közönség és a játékosok. A nehéz helyzetekben a szurkolók sokat segítettek.

Bücs Zsolt: – Az első félidőben megérdemelten vezetett a Zalaegerszeg, a másodikban azonban nagyot játszottunk és közel álltunk az egyenlítéshez. Mi futballozni szerettünk volna, de a szünet utáni időszakban alig tizenöt percig volt csak játékban a labda. Ezt igazolja a stopperóra, amellyel kollégáim az időt mérték.

Olvasóink írták

  • 1. fdrabin 2013. május 07. 09:04
    „HAJRÁ ZTE!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III - Dorogon kapott ki a Csorna

A Mosonmagyaróvár egyre közelebb az aranyéremhez . Tovább olvasom