Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

NB I-es évzáró - Győri ETO-Haladás vasárnap 18.30

A címvédő, s jelenleg ötödik Győr a jobb gólkülönbségének köszönhetően egy hellyel előtte álló Haladást fogadja.
A listavezető, őszi bajnok Debrecen a 12. Mezőkövesd otthonában szerepel a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójában, a péntek esti nyitómérkőzésen.

A hajdúsági együttes immár nyolc meccs óta veretlen, legutóbbi négy bajnokiját pedig megnyerte, s nagy meglepetés lenne, ha éppen most szakadna meg remek sorozata, még úgy is, hogy a házigazdák is két győztes találkozóval a hátuk mögött lépnek pályára.

A második Videoton a Ricardo Moniz menesztése után Máté Csaba irányításával készülő Ferencvárost fogadja vasárnap. A székesfehérváriak otthon eddig nyolc győzelemmel és egy vereséggel állnak, míg a fővárosiak, akik szerdán szintén búcsúztak a Magyar Kupától, legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésükön mindössze hat pontot gyűjtöttek, így az összecsapás esélyese egyértelműen a Videoton.

A címvédő, s jelenleg ötödik Győr a jobb gólkülönbségének köszönhetően egy hellyel előtte álló Haladást fogadja a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén.

OTP Bank Liga, 17. forduló

péntek: Mezőkövesd-Zsóry FC - DVSC-TEVA 19.00, v.: Vad II

szombat: Újpest FC-Puskás Akadémia 14.00, v.: Solymosi
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Kaposvári Rákóczi 16.00, v.: Becséri
PMFC-Matias - MVM Paks 16.00, v.: Kassai
MTK Budapest-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Bognár
Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 20.00, v.: Erdős

vasárnap: Videoton FC-Ferencváros 16.30, v.: Andó-Szabó
Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás 18.30, v.: Iványi

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ökölvívás - Csötönyi Sándor: ˝Győr lett az egyik fellegvár˝

Dr. Csötönyi Sándor szerint Győrben a lehető legjobb helyre került az országos bajnokság rendezési… Tovább olvasom