Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Nagyszerű mérkőzés várható

Ma este hat órától a győri egyetemi csarnokban igazi világklasszis kosárlabdázókat láthatnak a szurkolók.

Ma este hat órától a győri egyetemi csarnokban igazi világklasszis kosárlabdázókat  láthatnak a szurkolók. A világ- és olimpiai bajnok Egyesült Államok válogatottja ugyanis a magyar nemzeti együttes vendégeként lép pályára.

Sterbenz Tamás, a honi gárda szövetségi kapitánya elmondta: bízik benne, hogy a legutóbbi remek hangulatú győri All Star-gálához hasonlóan ismét jól szórakoznak majd a sportág szerelmesei.
„Válogatottunk hosszú távú céljai között van a két év múlva esedékes pekingi olimpiai szereplés kiharcolása. Többek között ezért is tartom kiváló lehetőségnek, hogy a komoly játékerőt képviselő amerikai gárdával tudunk játszani. Bízom benne, hogy jó hírverést csapunk a kosárlabdasportnak. Örömteli tény, hogy a mérkőzés megrendezését a klubok is támogatták."

A szakvezető hozzátette: az elmúlt hétvégén Sopronban rendezett Magyar Kupa négyes döntő kiélezett, színvonalas csatákat hozott, így elképzelhető, hogy néhányan kisebb sérüléssel bajlódnak.
„Az eredmény tudatában nyilván néhány játékos lelkileg feldobott állapotban, míg mások letargikus hangulatban jöttek. Most azonban a válogatottról van szó, ahol közös célokat egymással összefogva kell elérnünk."
A legközelebbi cél pedig nem lehet más, mint az Európa-bajnoki szereplés kiharcolása.

„Mint az köztudott, a csoportunkban a görög, a bolgár és a fehérorosz válogatott kapott helyet. A csoportelsők és az öt legjobb csoportmásodik jut ki a kontinens- viadalra. Nagyon remélem, hogy mi első helyezettként kvalifikáljuk magunkat az Európa-bajnokságra. A pontvadászatban hamarosan következik a rájátszás, amely után a játékosok hosszabb szabadságra mennek. Az első tétmeccs szeptember hatodikán lesz."
A magyar válogatott tegnap este tréningezett a mérkőzés helyszínén, ám a keret nem volt teljes, ugyanis a soproni játékosok hiányoztak az edzésről. Ezzel kapcsolatban Szetey András, a válogatott csapatvezetője elmondta: Török Zoltán, az MKB-Euroleasing Sopron ügyvezetője úgy döntött, hogy a klub kedd esti edzésén és megbeszélésén a válogatott kosárlabdázóknak is részt kell venniük. Így a soproni játékosok csak a vacsorára érkeztek meg Győrbe...

A magyar válogatott kerete: Cserny Réka, Honti Kata, Horváth  Zsuzsa, Károlyi Andrea (mindegyik MKB-Euroleasing Sopron), Iványi Dalma, Fegyverneky Zsófia (mindkettő MiZo-Pécs), Englert Orsolya, Fűrész Emőke (mindkettő DKSK), Kajdacsi Judit (Szeviép-Szeged), Papp Krisztina (BSE-ESMA), Németh Bernadett (Zala-Volán ZTE) és Horti Dóra (Szolnok).

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar - Amerika ''csúcs''

A magyar válogatott ellenfeleként Győrben szerepel az olimpiai és világbajnok, valamint… Tovább olvasom