Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Nagyon alacsony tempónál csúszott ki Schumacher

A Monacói Nagydíj egyik stewardja bevallotta, fájdalmas volt számára Schumachert elítélni, azonban elárulta, nem volt más választásuk, miután kiderült, hogy a hétszeres világbajnok 16km/h-s sebességgel haladt, mikor elvesztette autója felett az uralmát.
A Spanyol Motorsport Szövetség alelnöke, Joaquin Verdegay, aki az elmúlt héten megrendezett Monte-Carlói Nagydíjon az egyik versenybíró szerepét töltötte be, elárulta, a vizsgálatok során minden jel arra utalt, hogy Schumacher szándékosan állította meg autóját a szombat délutáni időmérő edzés utolsó pillanataiban.

A szakember azt is elmondta, Schumacher indokolatlanul lassan haladt az utolsó előtti kanyarban, és az összes bizonyíték azt támasztja alá, hogy a Ferrari versenyzője szándékosan állt keresztbe a Rascasse visszafordítóban, hogy esélyt se adjon ellenfeleinek a pole pozíció megszerzésére.

"Nagyon fájdalmas döntés volt, hiszen nem szabadott hibázni, és tudtuk, hogy akár a versenyző jó hírnevét is befeketíthetjük" - mondta Joaquin a Gazetta dello Sport-nak adott nyilatkozatában.

"Azt viszont nem tudhatjuk, hogy szándékos volt-e az egész manőver, bár a hétvégén egy alkalommal sem vétett ekkora hibát Michael. 50%-al fékezett keményebben azon a ponton, mint az előző körökben. A megcsúszását követően szükségtelen, és logikátlan kormánymozdulatokat tett, mellyel körülbelül 5 métert vesztett, így nem volt már esélye bevenni a kanyart."

"Mindössze csak 16km/h-s sebességgel utazott, mikor elvesztette autója felett az uralmát. Ennél a sebességnél ez elég hihetetlennek hangzik. Aztán a motor leállásáért is ő okolható, mert túlságosan későn lépett a kuplungra. Később pedig a forgalomra fogta, hogy nem tette tolató sebességbe autóját, ami elfogadhatatlan."

Verdegay elárulta, ha Schumacher összetöri autójának elejét, akkor a versenybírák valószínűleg véletlen balesetnek ítélték volna meg a történteket.

"Ha összetörte volna az autóját, akkor egy versenybalesetnek fogtuk volna fel a történteket. Azonban csak leparkolt a pályán, így szándékosságra gyanakodtunk" - magyarázta. "Ragaszkodtunk a sportszabályzat 116-os cikkelyéhez, mely kimondja, hogy ha egy versenyző a saját hibája miatt akadályozza meg a többieket a gyorskörük teljesítésében, annak törölni lehet az összes mért körét."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni Sördögök - Nyíregyháza 86-79

Utolsó hazai meccsét kellemes, látványos támadójátékkal kezdte a sÖrdögök. Tovább olvasom