Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Nagy zakó után

Ha nyert volna 18 ponttal az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata Szegeden, mindenki azt mondta volna: papírforma. A soproniak azonban ekkora különbséggel kikaptak, tehát csúfos vereséget szenvedtek.

Az előző fordulóban otthonában maradt alul – méghozzá simán – a Diósgyőr ellen Natalia Hejková csapata. Valami nagyon nincs rendben a zöld-sárgák háza táján.

Mint ismeretes, a tavalyi szezon elején hároméves koncepciót hirdetett meg a vezetőség. Az első év biztató volt, a második viszont eddig... Nos, ha így „halad" tovább a soproni együttes, akkor jövőre a magyar bajnokság egyik stabil középcsapata lehet.

A (vissza)fejlődés szembetűnő. Tavaly az Euroligában a legjobb nyolc közé jutott a csapat, a Magyar Kupában pedig döntőt játszott, s csak minimális vereséget szenvedett. Idén – papíron a tavalyinál erősebb játékosállománnyal – az Euroligában nem jutott a negyeddöntőbe, a Magyar Kupában pedig 3. lett.

Ez esetekben még lehetett a sérülésekre hivatkozni. Azóta viszont nem. A Diósgyőr ellen éppen az a Kovacevic volt a csapat legjobbja, aki régóta nem játszott, s Szlimák is felgyógyult, csak Vajda Annát nélkülözte a társulat. Ezzel takarózni önbecsapás lenne.

Török Zoltán ügyvezetőt ezért vagy azért, ám sokan „megtalálják". Úgy gondolom pedig: most az ügyvezető, illetve a vezetőség esetében érheti a legkevesebb szó a ház elejét. Török és csapata, amikor a fő, névadó szponzorok egymás után hátráltak ki a csapat mögül, addig kilincselt, amíg igazán tehetős pénzügyi csoportokat tudott megnyerni a csapatnak.
Ennek köszönhető a nyári volt spanyolországi edzőtáborozás és az is, hogy két esztendeje Európa egyik legsikeresebb edzője, a korábban a szlovák Ruzomberokkal kétszer is Euroligát nyerő Natalia Hejková irányítja a csapatot – tegyük hozzá rögtön, messze nem a hírnevéhez s eredményeihez méltó sikerességgel.

Hogy mi ennek az oka? Az újságíró is csak találgatni tud. Amikor Hejková Szlovákiában dolgozott és a Rózsaheggyel a csúcson volt, a szlovák bajnokság egycsapatos volt. Nyugodtan készülhetett erős edzésekkel az Euroliga-meccsekre, a bajnokikat alapozómunka közben is könnyen hozta együttese. A magyar bajnokság jóval erősebb, mint a szlovák, ezt itt nem tudja megtenni. A rossz nyelvek szerint „átesett a ló túloldalára", s nagyon „kímélőek" a tréningek. Ami még óriási gond, az az, hogy zóna ellen szinte „meghal" a csapat. Hejkováról köztudott, hogy az egyszerű, gyors indításos kosárlabdát kedveli, nem igazán szereti figurákkal, taktikai variációkkal bonyolítani csapata játékát. A fiatalok pedig nem nagyon fejlődtek a keze alatt...

Csak rajta elverni a port nagy-nagy baklövés lenne. A gyenge szereplésért felelősek a játékosok is, ők „hozzák" ezeket az eredményeket. Velük kapcsolatban a szólás jut eszembe a befőttről, hogy „elvannak". Mindig pontosan megkapják nem is csekélyke fizetésüket, de azért a pályán korántsem küzdenek olyan hevesen – tisztelet a kivételnek –, ahogy az a busás javadalmazás alapján elvárható lenne.
A Szeged elleni vereség kapcsán az embernek eszébe jut: kosarasberkekben régóta „pedzegették" már, hogy a soproniak leadják a meccset, azért, hogy a szegediekkel, s ne a Diósgyőrrel találkozzanak az elődöntőben, a döntőbe jutásért!

Nos, az eredmény ismeretében két eset lehetséges: vagy a két
Európa-klasszissal, Kovaceviccel s Blahuskovával, s a közeljövő több nagy reménységnek kikiáltott játékosával, Matoviccsal és a válogatott Horváth Zsuzsával, s még több ígéretes fiatallal felálló soproni csapat ennyit tud, vagy tényleg leadta a meccset.
Az első verzió, hogy ennyit tud a csapat, az szörnyű, lehangoló. A másik pedig ennél is sokkal rosszabb...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellép holland parlament futballhuligánok ellen

A holland parlament azt fontolgatja, hogy a nézők kizárásával rendezik meg azokat a… Tovább olvasom