Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Nagy meccsre vágyik

Nagy „Csonttörő” János szerint nem lesz több reváns, nem bokszol többet az argentin Julio Pablo Chacónnal.

Nemrég az egyik ökölvívással foglalkozó internetes oldalon arról szavaztak, hogy ki volt a tavalyi év legjobb magyar profi ökölvívója és hogy melyik magyar érdekeltségű mérkőzés nyerte el az év összecsapása címet.

Nagy fölénnyel a 2004-es év legjobbja a WBO veretlen félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt lett, a második helyen az IBC-szervezet bajnoka, Nagy „Csonttörő" János végzett. Érdekesség, hogy a voksolók szerint Erdei Zsolt Gonzales elleni WBO-világbajnoki címmérkőzése lett az év legjobb magyar érdekeltségű profi bokszeseménye. Erre az összecsapásra a szurkolók csaknem hatvan százaléka szavazott, míg a második helyre a Nagy János–Chacón IBC-világbajnoki ütközet került.

Persze ezen maga a győri származású ökölvívó sem lepődött meg, aki egyelőre még az elmúlt év fáradalmait piheni, decemberi győzelme után majd csak januárban kezdi a felkészülést.

– Világbajnokként vághat neki az évnek, ami nem rossz ajánlólevél lehet az idei összecsapásaira.

– Ez így van és ez nem akármilyen érzés, de semmiképp nem szeretném túlértékelni ezt a címet – kezdte Nagy János.
– Ez egy jó alap lehet, hogy komolyabb szervezeteknél hasonlóan sikeresen szerepeljek.

– Alig több mint két hét telt el a győri címmérkőzés óta, így utólag hogyan értékeli az összecsapást?

– Közvetlen a meccs után azt mondtam, egy tiszta és megérdemelt győzelmet arattam. Azóta sem változott a véleményem, igaz, be kell vallanom, nem volt sok időm, hogy elemezgessem a tizenkét menetet, mert most pótoltam azokat a programokat, amelyek a felkészülés miatt az ünnepek előtt elmaradtak.

– Milyen visszajelzéseket kapott a világbajnoki öv megszerzése után?

– Rengetegen gratuláltak, és kijelenthetem, kivétel nélkül csak pozitív kritikákat kaptam. Ráadásul nemcsak a szurkolók, hanem a szakma részéről is sokan elismerték teljesítményemet.

– Ha már a szurkolókat említi, ők több helyen is jelezték, nem lenne ellenükre, ha még egyszer is összecsapna az argentin Julio Pablo Chacónnal.

– Már én is találkoztam ezzel a felvetéssel, de azt hiszem, inkább csak humoros megjegyzésnek szánták. Úgy gondolom, a decemberi párharc után semmi értelme nem lenne egy újabb mérkőzésnek. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy én vagyok a jobb bokszoló, nem hiszem, hogy egymás ellen újra a kötelek közé lépnénk.

– A rangos öv mellett a WBO kihívói státusát is megszerezte, ami azt jelenti, hogy ennél a rangosabb szervezetnél vívhat hamarosan címmérkőzést. Mikor kerülhet erre sor?

– Az előrelépés miatt is rendkívül meghatározó volt a decemberi összecsapás. A világbajnoki cím mellett legalább annyira fontos cél volt, hogy kihívói pozícióba kerüljek. Ez sikerült, de egyelőre még nem tudok beszámolni semmi konkrétumról. Le kell ülnünk és mindent átbeszélnünk menedzseremmel, Rácz Félixszel. Természetesen bízom benne, hogy nemsokára egy, a legutóbbinál is rangosabb címmeccsen léphetek majd szorítóba. Ezen a héten egyébként még pihenek, január tizedikén Klein Csaba edző irányításával kezdem a felkészülést.

– Milyen eredményekkel lenne elégedett ebben az évben?

– Nem szeretnék túl elbizakodottnak tűnni, de remélem, sikerül megtartanom a veretlenségemet. Ezzel azt hiszem, szinte mindent elárultam, mi is lehet a célom kettőezer-ötben...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól kezdtek a győri motorosok

Nem kezdte rosszul az újonc Varga Ákos és Nagy Péter a Dakar-ralit. A két győri fiatalember a prológ és az európai szakaszok után az első százban tanyázik. Sőt, Varga kifejezetten jól ment, hiszen összetettben jelenleg a harmincharmadik. Nagy valamivel hátrábbról folytathatja a versenyt, mely mától már Afrikában halad tovább, ő jelenleg a kilencvenedik. Tovább olvasom