Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Nagy Laci nem tér vissza a kézi válogatottba

Nem lát esélyt a visszatérésre a magyar férfi kézilabda-válogatottba Nagy László, a Barcelona átlövője, mert visszalépése óta nem történt olyasmi, ami megváltoztatta volna a véleményét.
A játékos a Nemzeti Sport pénteki számában emlékeztetett rá, hogy a nyári szabadsága alatt baráti hangulatú megbeszélésen találkozott Vetési Ivánnal, a Magyar Kézilabda Szövetség júniusban megválasztott elnökével, és jelezte neki, hogy elhatározásában nem történt változás.

"Végül azzal váltunk el, hogy az ősszel újra leülünk beszélgetni, ám konkrét időpontról nem állapodtunk meg" - fogalmazott Nagy, hozzátéve, hogy reméli, a szövetségben és a sportágban tervezett változások kedvezően hatnak majd a magyar kézilabdára.

Nagy László hivatalosan február 10-én jelentette be, hogy nem kíván a magyar válogatottban szerepelni.

Az együttes korábbi csapatkapitánya legutóbb 2009. június 21-én, a Szlovákiában 30-19-re megnyert Eb-selejtezőn lépett pályára a nemzeti együttesben, azóta viszont különféle indokkal rendre távol maradt. Nagy 2010 novemberében közölte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok - például a sportolók napidíja és biztosítása körüli problémák - meg nem oldódnak. A barcelonai átlövő mellett kiálltak a társak, tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, és rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy az átlövő vállalja a 2011 januári világbajnoki szereplést. Erre végül nem került sor, a szövetség által felkért testület nem tudott megegyezni vele. A csapat aztán nélküle vívta ki az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyet Svédországban.

A válogatott azóta ugyancsak nélküle harcolta ki a 2012-es Eb-n való szereplés jogát.

Olvasóink írták

  • 11. arrabonem 2011. október 22. 09:12
    „Amíg nem látjuk spanyol mezben, addig minden szava védhető.
    Ha nemzeti mezt vált, ha "megspanyolul", akkor sok minden átértelmeződik.”
  • 10. pusz 2011. október 22. 07:30
    „9.és7. > Irigy? Tőlem 100x annyija lehet,mint most!De a világ nemzeteinek történetében - érdekes módon - nem ezt jegyzik,sőt,ellenkezőleg.Hogy ti tesztek erre magasról, - nektek az a fontos,hogy mit villanthattok meg az állítólagos irigy kortársaitok szeme közé? Engem nem zavar,nyugodtan villogjatok,pl. a madárvilág is ismerten így működik.Tehát nem az az igazán maradandó érték,hogy néhány,a labdát az átlagnál jobban terelő ember mindig oda megy,ahol ezért a mutatványért több pénzt kap(Puskás,Nagy,Dzsudzsák,stb.).Ha nem hiszitek, - olvassatok kis magyar és világ-történelmet.”
  • 9. olvasom 2011. október 22. 00:35
    „őnző-irigy emberek!!!”
  • 8. FW190 2011. október 21. 23:48
    „Kutya...”
  • 7. nasi12 2011. október 21. 23:27
    „Annak idején Puskást, a világ egyik legjobbját, nagyon sokan támadták idehaza.
    Annyit cseszegették, hogy már kezdett teljesen kikészülni (leépülni), aztán a Spanyolok felfedezték, és bebizonyították, hogy nem becsültük meg eléggé ez a hatalmas kincsünket.
    Kicsit furcsa volt, hogy míg a Spanyolok istenként tisztelik, addig sokan a hatalmas világhírnévnek köszönhetően, csak mostanában tanulták meg a nevét. Igazi Magyar volt.
    Úgy látszik a történelem, megismétlődik.
    Most ismét egy világhírű hazánkfiának karrierjét igyekeznek néhányan tönkre tenni.
    Ne feledjétek, attól, hogy egy varangyos béka, lebrekegi az elefántot attól még az elefánt, az erősebb, és a nagyobb!”
  • 6. véleményalkotó 2011. október 21. 20:50
    „Jobban mondva a 4. hozzászólásnál van a pont.

    Minden szavával egyetértek. És szerintem Nagy Laci ez előtt sem játszott túl jól a válogatottban. Nem hiányzik onnan. Nem tudom miért könyörögnek neki! Nyomába sem ér egy Iváncsiknak - egyiknek sem - !!!!!”
  • 5. artie75 2011. október 21. 18:17
    „5. hozzászólásnál a pont. Ennyiről szól ez.”
  • 4. qqriq39 2011. október 21. 14:40
    „infamous-nak - Miért a válogatott játszó tagjai tudnak "ingyen" játszani?Miközben ők jóval kevesebbet keresnek? A válogatottban való játékhoz a sportot nem érteni,hanem érezni kell!Megteheti ezt, - de a válogatottságot vállalók iránti tiszteletből ezügyben Nagy Lacit egyszersmindenkorra felejtsük el!Többet erről beszélni se kell,nemhogy könyörögni neki!Ő egy (nem nagyra,) magasra nőtt megélhetési kézilabdázó,ebben sikeres.Ha neki eddig terjednek az ambíciói,és más emberi(nem financiális) értékeket nem ismer,hagyni kell hadd pillantson körbe megelégedetten nap mint nap (immár általa véglegesnek szánt) spanyolországi életén!”
  • 3. krisztian75 2011. október 21. 13:49
    „Amellett, hogy elismerem tudását, nem leszek meglepve, ha 2012 nyarán spanyol színekben lép majd pályára, mert 3 év szünet kell, hogy más válogatott mezét magára húzhassa. Ha igazam lesz, akkor ... na de majd ezt akkor... Most csak annyit, cseszi a csőrömet ez az ember!”
  • 2. Infamous 2011. október 21. 13:46
    „#1: hát kb. ennyit értesz hozzá... Lacinak maximálisan igaza van, ingyen és biztosítás nélkül én sem játszanék. miért te ingyen dolgozol?”
  • 1. Oreg35 2011. október 21. 12:51
    „Nem értem miért kell ennek a beképzelt ....Jancsinak könyörögni!? Ezzel a kézilabda vezetése csak lejáratja magát!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO-Vidi: hangolnak a szurkolók

Élőképpel és transzparenssel készülnek a győri szurkolók a vasárnapi ETO–Videoton mérkőzésre.… Tovább olvasom