Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Munkába állt az ötfős új szakmai stáb

Bemutatta új vezetőedzőjét a Győri ETO FC. Az egykori tatabányai gólvágó, Kiprich József bízik a célok elérésében.

Kiprich: Nem főnöki, hanem baráti viszonyt szeretne kialakítani.
Varga Zoltán szakmai igazgató múlt pénteki lemondását követően Kiprich Józsefre esett a Győri ETO FC vezetőinek választása, már ami az utódlást illeti. Igaz, az egykori tatabányai válogatott játékos, majd edző, aki legutóbb a román másodosztályú Olimpia Satu Mare gárdájánál dolgozott, nem szakmai igazgatóként, hanem vezetőedzőként dolgozik Győrött. A korábbi pozíció a győri vezetők szavaival élve egyelőre betöltetlen marad...

Kiprich munkáját egy négyfős szakmai stáb segíti, Szabó Ottó pályaedző, Ulbert Tibor kapusedző és Simon Balla István erőnléti edző megmaradt az előző gárdából, míg Kiprichhel együtt érkezett az egykori csapattárs, Vincze István is. Az ez idáig Tatán futballozó „Pilu" lesz a másik pályaedző. Kiprich elmondta, ezzel a csapattal képzeli el a szakmai munkát. Nem főnöki, hanem baráti viszonyt szeretne kialakítani az edzőkkel, bár azzal tisztában van, a felelősség egyedül az övé.
A jó viszony mindenesetre Vinczével már biztosan megvan. Arra a felvetésre ugyanis, hogy ha a jelenlegi támadósor csak fele olyan hatékony lesz, mint anno a Kiprich és Vincze fémjelezte csatársor, akkor sok öröme lesz a győri közönségnek, a győriek új szakvezetője így reagált: „Az első nevet hallottam, de mit mondtak, ki a másik?" Szóval ebből lehet következtetni arra, hogy a hangulat a korábbinál jóval oldottabb lesz.

Persze ahhoz, hogy a viharfelhők végképp eltűnjenek az ETO-stadion fölül, leginkább győzelmek kellenek. Tisztában van ezzel „Kipu" is, noha a szombati Újpest-meccsig csupán két napja maradt. „Túl sok mindenre valóban nincs idő, így elég bolond lennék, ha drasztikusan belenyúlnék a csapatba" – mondta Kiprich.

Annyi azért már eldőlt, hogy mindenki tiszta lappal indul, így az a Peric és Jovanovic is, akik eddig a juniorban is csak edzhettek. Kiprich bízik abban, hogy sikerül a jövőben egy olyan látványos támadófutballt játszatni a csapattal, amire vevő a közönség is, és azok, akik az utóbbi időben elpártoltak a gárdától, most visszatérnek a lelátóra. Reméli, ennek már az Újpest ellen is láthatóak lesznek a jelei. A célokat ismeri, s úgy érzi, teljesíthető. Csupán néhány forduló telt el, s a lemaradás sem olyan nagy.
A játékosokkal kapcsolatban annyit jegyzett meg, amellett, hogy mostantól a főnökük lesz, igyekszik barátként is kezelni őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kellő szigor hiánycikk lesz majd az öltözőben. Mint ahogy remélhetőleg egy-egy győzelemre sem kell olyan sokat várni, mint ezt megelőzően...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még teljesen nyitott a kosárlabda Európa-bajnokság

Szerdán és csütörtökön két-két negyeddöntővel folytatódik Svédországban a 33. férfikosárlabda… Tovább olvasom