Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Műkorcsolya EB: Remek kűrök és váratlan hibák

Zágráb - Az orosz Okszána Domnyina–Maxim Sabalin kettős a kűrjével keringőzött a dobogó tetejére a múlt héten Zágrábban. Így a Horvátországban tartott műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon ebben a kategóriában a franciáknak nem sikerült a címvédés, mint ahogy a férfiaknál sem.
A párosok közt a német Aliona Szavcsenko és Robin Szolkowy könnyen győzött, ahogy tavaly ilyenkor az EB-n és egy hónapja a torinói Grand Prix-döntőn is. Kategóriájában az ukrán származású hölgynek és társának igazából nincs ellenfele. Drámai küzdelem alakult ki azonban a horvát újságok megfogalmazása szerint a férfiaknál. A két világbajnok, a francia Brian Joubert és a svájci Stephane Lambiel is többször, sorozatosan hibázott, így nevető harmadikként kapott aranyérmet a cseh Tomas Verner. Igazából nem ő győzött, hanem a másik két versenyző vesztett, ugyanis ezúttal a férfiaknál a dobogóra kerülők mind jóval alacsonyabb pontszámokat kaptak, mint az ilyen versenyeken szokásos. Joubert gyengesége magyarázható, mert az idényben több nemzetközi versenyt ki kellett hagynia amiatt, hogy ismeretlen vírust kapott el – ezt nyilatkozta is. Viszont Lambielnek, aki korábban kétszer is világbajnok volt, már két éve gondjai vannak az ugrásokkal.

Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság - Zágráb 2008

A három érmest az orosz sajtó képviselői a dobogóról épphogy lecsúszott Szergej Voronovról faggatták. Ő nemzetének nagy reménysége, tőle várják, hogy megint visszahódítsa az oroszoknak a dobogó csúcsát, amit hosszú ideig uraltak a férfiaknál. Ebben a kategóriában két ígéretes svéd tehetség is a jégre lépett, tőlük szintén biztos sokat várnak két hónap múlva a világbajnokságon, amit Göteborgban tartanak. Ezt a versenyt a magyarok majd jobbára a tévéből nézhetik, viszont most a horvát fővárosba sok honfitársunk elutazott. Legalább százan voltak a nézőtéren, legtöbbjük Joubert-rajongó.

A jégtáncosoknál a francia Isabelle Delobelnek és Olivier Schoenfeldernek nem sikerült megvédenie Európa-bajnoki címét, de az orosz trónkövetelő páros már évek óta jól teljesített és ezúttal is remekelt. A nőknél viszont az olasz Carolina Kostner – ahogy tavaly ilyenkor – most is aranyat kapott, és ezúttal több fiatal, kezdőnek számító versenyző is jó eredménnyel robbant be a mezőnybe. Például a finn Laura Lepisto.

Sebestyén Júlia alig maradt le a dobogóról. Fotó: mti


A magyar színekben induló Vardanjan Tigran a férfiaknál utolsó előtti lett. A Barta Krisztina–Tóth Ádám jégtáncos kettős bemutatkozása a felnőttmezőnyben azonban jól sikerült, 21.-ek lettek első EB-jükön, pedig Krisztina a verseny egyik legfiatalabb résztvevője volt, alig 17 éves, de egyébként talán a legcsinosabb hölgy a mezőnyben. A nőknél felnőttek között szintén először versenyző Hadford Catherint ugyancsak meg lehet dicsérni, ő is a 21. helyen végzett. A legjobban honfitársaink közül – ahogy várni is lehetett – Sebestyén Júlia szerepelt. A 2004-es budapesti EB bajnoka hibátlan kűrt futott és negyedik lett. Ha több háromfordulatost sikerül megugrania, akkor a dobogóról sem csúszott volna le. Az előző évekhez képest szép ez az eredmény tőle, a magyar származású hegedűs, Edvin Marton zenéje neki is szerencsét hozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornagyőztes lett az ETO

Labdarúgás - A házigazda Győri ETO FC csapata nyerte meg a hétvégén Győrött rendezett Zöld-fehérek… Tovább olvasom