Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

MTE: nincs megegyezés az elküldött edzővel

Labdarúgás - Csütörtökön felmentették a munkavégzés alól Soós Imrét, az NB II-es Mosonmagyaróvári TE edzőjét. Közös megegyezés híján távozása várhatóan nem lesz zökkenőmentes.
Nem megy jól a futball a Lajta-parti alakulatnak, ezért a klub vezetői az edzőváltás mellett döntöttek. Csakhogy Soós Imre, az eddigi tréner szerint, mivel 2008. június végéig érvényes szerződése van, addig nem ülhet más a kispadra, amíg vele meg nem állapodnak. A labdarúgóliga ügyvédjéhez fordult.

„Szerdán közölte velem Kiss Zsolt elnök, hogy már nem számítanak rám. Szóban meg is állapodtunk, ám az elém tett papírokon már nem a megbeszéltek szerepeltek, így azt nem írtam alá."
A tréner szerint tartozik neki az egyesület.

„Már a bajnokságban sem indulhattunk volna el, ha nem egyezem bele, hogy az előző szezonban felhalmozott tartozást átütemezzék. Idén augusztusig kellett volna megkapnom a pénzem, amiből azóta csak 600 ezer forintot fizetett ki az elnök úr. Ráadásul január óta nem kaptam fizetést sem. Igaz, korábban is voltak csúszások, de amióta Kiss Zsolt az elnök, csak ígérgetéseket kapok. Az elmaradt pénzem szerettem volna látni, de így megegyezés híján a szerződésem végéig járó összeget kell hogy kifizessék nekem."

A csapat szereplése jóval a várakozások alatt maradt.
„Tény, hogy nem futballoztunk jól, de nem szabad elfelejteni, hogy a bajnokság előtt szinte az egész gárda távozott. Méghozzá azért, mert a játékosok jelentős része nem kapta meg az utolsó kéthavi költségtérítését. Új együttest kellett kialakítani, s úgy pedig nehéz minőségi munkát végezni, hogy a klubra a rossz anyagi helyzet és a megígért vállalások elmaradása a jellemző."

A szakvezető még nem tudja, melyik csapatnál folytatja.
„Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették a munkámat Mosonmagyaróváron. Köszönöm a bizalmat és a támogatást a szurkolóknak is, akik úgy érzem, mindig a csapat mellett álltak."

Természetesen megkerestük Kiss Zsoltot: „Senki sem vitathatja, megérett az edzőváltás. Azért nem sikerült megegyeznünk Soós Imrével, mert a szóbeli megállapodás után más variációval állt elő. Tartozásainkat természetesen rendezni fogjuk, de nem fogunk fizetni az el nem végzett munkáért. Soós Imre tudta, hogy csak részletekben tudunk fizetni, ezt korábban el is fogadta. Lehet, neki kis pénz az 1 millió 200 ezer forint, amit ebben az évben kifizettünk neki, nekünk nem az. A játékosok pedig azért hagyták itt a klubot, mert több pénzt akartak, ezt azonban nem bírtuk kigazdálkodni."

***************************************

Mindhárom megyei gárda szombaton 16 órakor lép pályára az NB II Nyugati csoportban.

Integrál-DAC–MTE 1904 (16 ó)

Szentes Lázár edző szerint nem biztos, hogy a vendégeknél történt edzőváltás nekik kedvez.

„Tény, hogy általában nem szerencsés a bajnokság közben, két fordulóval a szezon vége előtt edzőt cserélni, ám ez a változás éppenséggel új lendületet is adhat az együttesnek. Ezzel azonban nem szeretnénk foglalkozni, ami biztos, hogy négy nap alatt két mérkőzést kell játszanunk, s valószínű ismét mély, eső áztatta talajon kell begyűjtenünk a három pontot."

A szakvezető egyedül a sérült Lődör játékára nem számíthat.
A győriek tervezett kezdőcsapata: Deli – Pásztor, Hegedüs, Szabadfi, Présinger, Czanik, Ludánszki, Galántai, Kalcsó, Bali, Laki.

Nincs még új edzője az MTE 1904-nek, a hátralévő fordulókban az utánpótlásgárda szakvezetője ül le a kispadra. Ezt a klub elnöke, Kiss Zsolt mondta el érdeklődésünkre.

„Nehéz helyzetben vagyunk, ezért is történt a váltás a kispadon. Nagy a teher a csapaton, ezért csak a győzelem lenne elfogadható eredmény Győrben" – tette hozzá az elnök.

Az MTE 1904 tervezett kezdőcsapata: Antal – Kiss R., Fülöp, Taglialegne, Pálla, Fehér B., Régi, Bene, Szalai, Kovac, Horváth B.


Pécs–Gyirmót (16 ó)
„Egy hosszú menetelés utolsó állomásaként tekintünk a Pécs elleni mérkőzésre. Illene ezt a sorozatot győzelemmel befejezni. A gond, hogy kissé elfogytunk, sérülésük miatt minden bizonnyal Oross, Földes és Németh L. játékára sem számíthatok" – mondta Hannich Péter edző.
A tervek szerint a következő összeállításban kezd a Gyirmót: Boros – Varga G., Kozmér, Radics, Szabó Cs., Pék, Horváth R., Török, Nagy L., Szabó Zs., Burányi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erényekben és meglepetésben bízva

Labdarúgás - Az utóbbi hetekben finoman szólva is gyengélkedő Sopron Zalaegerszegen lép pályára, míg… Tovább olvasom