Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

MTE 1904: új elnök, nagy célokkal

Az MTE 1904 új elnöksége folyamatosan dolgozik az egyesület anyagi helyzetének stabilizálásán és a Wittmann park megszépítésén. A távlati tervek között az NB II szerepel.
Immár két hónapja, hogy Drescher Ottó áll az MTE 1904 élén. A 36 éves mosonmagyaróvári vállalkozó a korábbi elnök, Kiss Zsolt lemondása után ideiglenes ügyvezetőként irányította az egyesület működését, mielőtt a január 13-i közgyűlés egyhangúlag megválasztotta volna elnöknek.

„Amatőrszinten magam is focizom, a barátaimmal rendszeresen játszunk kispályán. Két gyermekem van, egy nyolcéves fiú és egy négyéves lány büszke apukája vagyok. A fiam pár éve a MITE focistája, azóta érdeklődöm igazán a labdarúgás iránt" – mutatkozott be a Kisalföld olvasóinak Drescher Ottó, aki nem töltötte tétlenül az elmúlt két hónapot.


Drescher Ottó két hónapja irányítja a klubot.
Drescher Ottó két hónapja irányítja a klubot.


„Még most is nagy munkában vagyunk, felújítottuk a klubhelyiséget, a vendéglátóhelyünk pedig – amely ezentúl mindennap nyitva tart – egy százötven négyzetméteres terasszal gazdagodott. Emellett tart a területrendezés, igyekszünk szebbé varázsolni a környezetünket. A játszótér kialakításának ezen a héten kezdünk neki. Olyan komplexumot szeretnénk létrehozni, ahol az egész család jól érezheti magát. Emellett mindenki új mezt és labdát kapott, valamint átvizsgáltuk a tagnyilvántartást is. Korábban olyanok is szerepeltek a névsorban, akiknek már évek óta nem volt kapcsolatuk az egyesülettel. Ezeket a visszásságokat megszüntettük, jelenleg pontos és naprakész a taglistánk" – sorolta az eddigi eredményeket az elnök.

A csapat lejátszotta első hazai mérkőzését a tavaszi szezonban, amelyen az MTE 1904 1–0-ra legyőzte a Lipót-Pékség csapatát.

„Kitűnő a kapcsolatunk a lipótiakkal, Tóth Péternek köszönhetően télen ingyenesen használhattuk a műfüves pályájukat. Ezzel együtt természetesen örülök, hogy mi nyertük meg a rangadót. Sajnos sérülések és eltiltások nehezítették a helyzetünket, de remélem, hamarosan kilábalunk ezekből. Mindenképpen szeretném, ha az év végén dobogóra állhatnánk. Az előző szezonban a nehézségek ellenére is ötödik helyen végzett a csapat, így idén rendezett körülmények között az előrelépés a célunk. A távlati tervünk a másodosztályú szereplés. Úgy gondolom, két-három év múlva juthatunk el idáig, addigra kell kialakítanunk a megfelelő szakmai stábot és játékoskeretet. Ennek alapfeltétele az, hogy anyagilag rendbe tegyük az egyesületet. Jó úton járunk, és az önkormányzat is rengeteget segít, de a magasabb osztályú szereplés vállalásához elengedhetetlen a szponzorok felkutatása és bevonása is."

Olvasóink írták

  • 1. mc 2010. március 19. 19:39
    „Sok sikert és kitartást Elnök Úr !

    Az egyesület múltbéli dicsőségét valaki(k)nek előbb, vagy utóbb vissza kéne állítani.

    A sport a diplomáciát, a reklámot helyettesítheti. Üzenhet békét, jólétet, de szólhat kudarcról is.

    Egy ekkora városnak, Mint Mosonmagyaróvár illene egy jobb osztály-besorolású football csapattal, meg más csapatsportággal is eredményeket elérni.

    Az utóbbi időben a sikereket az erőemelők, a kerékpárosok adták a városukra büszke emberek számára.

    A Wittmann parkot pedig nem a városnak, az ott lévő sportegyesületnek, hanem az egyetemének hallgatóinak kellene rendben tartani, mintegy állandó gyakorlati helyként.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság Győrött

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség megbízásából a győri… Tovább olvasom