Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Moszkva után Bukarest

Bejczi Zsuzsanna, a Koroncói Tutti Judo Klub válogatott versenyzője kilencedik lett a moszkvai Világkupán.

Oroszországban több furcsaságot is tapasztalt. Ma Bukarestbe utazik. Szeretné kiharcolni a pekingi olimpiai részvétel jogát.

Bejczi Zsuzsanna, a Koroncói Tutti Judo Klub válogatott versenyzője az elmúlt hétvégén Moszkvában lépett tatamira, ahol pályafutása során már többször is járt. A Kisalföld érdeklődésére elmondta: a Világkupán két mérkőzésen szerepelt. A 63 kilogrammosok mezőnyében belga ellenfelét sima küzdelemben, egyértelmű fölénnyel győzte le, olasz riválisától azonban vereséget szenvedett, így a kilencedik helyen zárta a viadalt.
„Az új szabályok szerint a küzdelemben eltörölték a passzivitást, így az olasz ellenfelem úgy nyerte meg az összecsapást, hogy tulajdonképpen semmit sem csinált, többször is csak hasra dobta magát.

Még csak meg sem intették. A helyszínen tartózkodó magyar bíró szerint volt egy kis vita a dologból, az eredményen mégsem változtattak. Ezenkívül voltak még kellemetlen élményeim. A házigazdáink például csak oroszul voltak hajlandóak beszélni, amit mi egyáltalán nem értettünk. A versenynek otthont adó sportcsarnokot pedig egy kínai piacon keresztül tudtuk csak megközelíteni, majd komoly biztonsági intézkedések, motozások után jutottunk be a létesítménybe."

A cselgáncsos hozzátette: csütörtökön elutazik Romániába, hogy szombaton már Bukarestben bizonyítson, ahol a moszkvaihoz hasonló, népes és erős mezőnyt felvonultató Világkupát rendeznek. A koroncói sportoló természetesen előrébb szeretne végezni a hétvégén, mint legutóbb Moszkvában.

„A romániai verseny után elsősorban már a jövő évre koncentrálok. Jövőre ugyanis világbajnokságot és Európa-bajnokságot egyaránt rendeznek. A kontinensviadal helyszíne egyelőre még nem ismert, ám a világbajnokságnak minden bizonnyal Rio de Janeiro ad otthont. A két nemzetközi versenyen nyújtott jó teljesítménnyel ráadásul ki lehet harcolni a pekingi olimpiai részvétel jogát. Az egyes súlycsoportokban Európából csak öt cselgáncsos vehet részt az ötkarikás játékokon, így hatalmas küzdelem várható a helyekért."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Felcsút SE-vel is lehet focizni az új videojátékban

A Pro Evolution Soccer játék legújabb verziójának magyarításakor a munkát végző szakemberek… Tovább olvasom