Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Most már illene győzni...

Hazai pályán szeretné végre megszakítani negatív sorozatát a Győri ETO FC. A sérültek felépültek, így akár a legjobb összeállításban is pályára léphetnek a zöld-fehérek a Békéscsaba ellen.

Bajevszkitől végre gólokat várnak győrött.
A Győri ETO FC ma este nyolc órakor a Békéscsaba gárdáját fogadja. Az eddig gól nélkül és mindössze egy ponttal álló győriek szeretnének végre pontot tenni a tavaly november 9. óta tartó kedvezőtlen hazai sorozatuk végére, azaz most már végre győzni kell.

Az első hat hely megszerzéséhez – ez a célja a győrieknek – legalábbis illik itthon tartani a három pontot a Békéscsaba ellen. Így véli Varga Zoltán szakmai igazgató is, ami persze nem jelenti azt, hogy az ETO lebecsülné ellenfelét. Ugyanakkor nagyban megkönnyíti a szakvezetés dolgát, hogy a hosszabb ideje sérült labdarúgók is felépültek, így elvileg akár a legjobb összeállításban is pályára léphetnek a zöld-fehérek ma este.

A feltételes mód annak szól, hogy Böjte a héten még nem volt teljesen százszázalékos, s kérdéses, hogy szombaton lesz-e olyan állapotban, hogy vállalni tudja a játékot. A másik kérdőjel Nicsenko neve mellett szerepel. A támadó több hónapos kihagyás után felgyógyult, de a hosszú kihagyás után mégsem biztos, hogy kezdőként szerepelteti Varga Zoltán.
A győrieknek egyébként nagyon jól jött a kéthetes szünet, a szakmai stáb sok munkát tudott végeztetni a játékosokkal. Az edzéseket elsősorban arra hegyezte ki a szakmai igazgató, hogy a csapat ne csak kidolgozza a helyzeteket, hanem be is lője azokat. Varga szerint ugyanis a ziccerek számát tekintve a háromból két meccset meg kellett volna nyernie együttesének. Bízik benne, hogy most végre fordul a szerencse, s a folytatásban már a győzelmek is jönnek, a cél eléréséhez minimum a hazai találkozókat hozni kell.

Az ETO várható összeállítása: Sebők – Regedei, Stark, Böjte, Jäkl – Nyilas, Kalina, Miriuta, Németh N. – Nicsenko, Bajevszki.
A Békéscsaba várható összeállítása: Simunics – Schindler, Vilotics, Udvari, Bujáki – Kovács N., Bánföldi, Kovács B., Vincze Z. – Faragó, Javrujan.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindent a szemnek: Formula- 1-es pilótanők

Mindenki tudja: a Formula–1 ma már elképzelhetetlen a makulátlan külsejű paddock lányok… Tovább olvasom