Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Most jön csak a neheze

Három forduló után öt ponttal vezeti a B csoportot a magyar válogatott a szentpétervári VB-n.

A legnehezebb ellenfelekkel azonban csak ezt követően játszik Németh András együttese. Rekordot jelentő 57–9-es győzelemmel kezdte a világbajnokságot a magyar női válogatott, majd jött egy nyögvenyelős siker Angola, valamint egy szerencsés döntetlen Szlovénia ellen. Ezzel élen áll csoportjában a válogatott. A mieinkhez hasonlóan öt pontja van Szlovéniának, akik viszont már legyőzték Dél-Koreát.

Erre a feladatra Görbiczéknek ma kell vállalkozniuk, ugyanis az olimpiai ezüstérmes ázsiai gárda lesz a soros ellenfél. Amennyiben a mieink győznek, akkor már biztos ott vannak a középdöntőben, hiszen kizárólag két csapat előzheti meg a magyar csapatot.

A múltban a két gárda tizenhétszer mérte össze erejét, a mérleg pont ötvenszázalékos: nyolc-nyolc győzelem és vereség, illetve egy döntetlen.
Amennyiben a siker elmarad, akkor szombaton este azt a Norvégiát kell legyőzni, mely viszont éppen Koreától kapott ki a második fordulóban.
Persze az igazi az lenne, ha mindkét riválist sikerülne legyőzni, mert ez esetben minimum három ponttal juthat a második fordulóba a válogatott, mely a folytatásban rengeteget számíthat.

Három forduló után egyébként még négy csapat áll hibátlanul: a házigazda oroszok, az olimpiai bajnok dánok, a címvédő franciák, valamint a három győri játékossal felálló románok.
A Graboplast-ETO játékosaira egyébként nem lehet panasz, hiszen a magyar válogatottban Görbicz Anita abszolút húzóembernek számít. A győri irányító huszonegy góllal a magyar csapat legeredményesebb játékosa, s a lövési százaléka sem rossz, hiszen közel hetvenszázalékos az eredményességi mutatója. Görbicz emellett labdaszerzésben toronymagasan vezeti a listát: a három meccsen tizenegyszer halászta el a labdát az ellenfelektől.

Szintén rendkívül eredményesen és kevés hibával lő Simona Gogirla a román válogatottban. A győriek átlövője 24 lövésből 19 gólt ért el. A másik győri román, Ana Maria Lazer keménységével tűnik ki, ugyanis sárga lapokból, kétperces büntetésekből és piros lapokból összesen 14 pontot gyűjtött össze a speciális pontszámítású listán, s ezzel „vezeti" a mezőnyt.

A csapatstatisztikákat böngészve egyértelműen bizakodásra ad okot, hogy a magyar válogatott használta ki legjobban helyzeteit: 165 lövésből 118 gól született. Ez 72 százaléknak felel meg, s ehhez hasonlóval – 71-gyel – csak Norvégia áll.

Természetesen ebben azért benne van az ausztrálok elleni teljesítmény is, de azt a meccset leszámítva is 61 százalék lenne az eredmény, s ezzel is még mindig a legjobbak között szerepelnének a magyar lányok.
Görbicz Anita eddig szinte minden mutatóban a legjobbak között van.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A betegség kiütötte a világbajnokot

Továbbra sincs megegyezés a Barrios elleni meccsel kapcsolatban. Szerdán kiderült, hogy a győri származású Nagy „Csonttörő" János betegsége miatt nem tud szorítóba lépni a szombati győri bokszgálán. Az IBC nagypehelysúlyú világbajnokát még a múlt héten kapta el az influenza, s az orvos letiltotta a mérkőzésről. Nagy János így legközelebb Barrios ellen állhat ki. Tovább olvasom