Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Most jön a java

Szepesi Nikolett negyedik lett 100 háton, Kovács Ágnes ötödikként jutott a madridi úszó EB szombati döntőjébe. A hétvége az ő fináléjával együtt még számos izgalmat és remélhetőleg érmeket tartogat számunkra.

A madridi úszó EB pénteki középdöntőinél, illetve fináléinál sejteni lehet, hogy ezúttal magyar érem/érmek nélkül zárulnak. Kis híján azonban borult a papírforma... A nyitószámban Kovács Ági 200 mellen a döntőbe jutásért úszott, s a régi időket idézve, végig partiban volt a futamgyőzelemért, végül a biztos finálés helyet jelentő második helyen ért célba. A másik futam gyorsabb volt, így az összesítésben ez az ötödik helyre volt elég a mai döntőhöz. Kovács Áginak annyi esélye van a dobogóra ebben a számban, mint volt 200 vegyesen, ahol épp csak lemaradva lett negyedik.

Ennél jóval nagyobb meglepetést szerzett Szepesi Nikolett, aki szerencsésen jutott a 100 hát tegnapi döntőjébe. Kilencedikként ugyanis nem lett volna finalista, de egy visszalépésnek köszönhetően elindulhatott a legjobb nyolc között. S ha már úszott, a negyedik lett. Másik döntősünk Boulsevicz Beatrix 100 pillangón a hatodik lett.

A hétvége még számos izgalmat és minden valószínűség szerint érmeket tartogat számunkra. Cseh Lászlónak győznie „kell" 400 vegyesen, Risztov Éva is minimum ezüstérmes kell legyen 200 pillangón. Ami biztos, ez az EB sikeres lesz a magyaro számára. Kiss László szövetségi kapitány ugyanis négy éremmel számolt, ezt már csütörtökig teljesítette a csapat. Jöhet a jutalomúszás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordnevezés

Rekordnevezés érkezett a hétvégi Sun-kupa kajak-kenu maraton országos bajnokságra. A győri… Tovább olvasom