Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Mosonmagyaróvári kézilabda - új remények

Jelenleg Mosonszolnokon játssza a mérkőzéseit a kék-fehér gárda.
Nem régóta NB I-es női csapata van Mosonmagyaróvárnak: a Veszprém-Barabás együttesét vette át a Lajta-parti város. Jelenleg Mosonszolnokon játssza a mérkőzéseit a kék-fehér gárda, de jövőre már az elkészülő mosonmagyaróvári sportcsarnok ad otthont a csapatnak.

Róth Kálmán, a Mosonmagyaróvári KC edzője az eddig elvégzett munkáról tájékoztatta a Kisalföldet.

– Július hetedikén kezdtük meg a felkészülést, amelynek jelentős részét Győrben, illetve az ikrényi sportcsarnokban végeztük – mondta az edző.

– Napi két edzéssel készültünk, az első két hétben fizikai munkát végeztünk az állóképesség javítása érdekében. Három hete az első felkészülési mérkőzésünket a Vác ellen játszottuk, azóta heti két-három találkozót vívunk. Szükségesek ezek a meccsek, mert a keret a tavalyihoz képest tíz helyen változott. Az új játékosok összeszoktatásához sok munkára és játékra van szükség. A következő korosztály az ETO-nál nem volt még elég érett, hogy az NB I-ben megmérettessék magukat, ezért más klubokból igazoltunk fiatal, tehetséges játékosokat, köztük három külföldit is. Szeretnénk a középmezőnyben, az ötödik-nyolcadik hely valamelyikén végezni. A mérkőzéseinket általában szombaton játsszuk majd.

Mosonmagyaróvár teljes mértékben a klub mellett áll és szeretne hosszú távon NB I-es csapatot működtetni. Ezért elkezdték az utánpótlási bázis kialakítását több korosztályban is a városban.

A klub gazdasági helyze- téről Kiss Lajos klubmenedzsert kérdeztük.
– A város vezetése nagyon akarta az NB I-es csapatot és mindent megtesz azért, hogy éveken át sportsikereket hozzon Óvárnak. A csapat főszponzora az önkormányzat, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a névadó szponzort illetően is.

Bérletárusítás

A bérletárusítás augusztus 18-án kezdődik Mosonszolnokon a sportcsarnokban. Ezenkívül Mosonmagyaróváron a Flesch Károly Művelődési Központban is kaphatók lesznek a belépők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci - Veretlenül lép feljebb a Darnózseli

A Darnózseli nyerte a megyei III. osztály mosonmagyaróvári csoportját. Tovább olvasom