Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Mörtel Renáta távozik Győrből

Mörtel Renáta közös megegyezéssel távozik az Audi-ETO-ból. Egyelőre még nem dőlt el, hol folytatja pályafutását az átlövő.

Távozik az Audi-ETO csapatából Mörtel Renáta. A még mindig csak 22 éves játékosnak ugyan élő szerződése volt a győriekkel, ennek ellenére a két fél megegyezett abban, hogy máshova igazoljon. Hogy hova, az várhatóan a hétvégére dől el. Egyes hírek szerint a nyáron valamennyi átlövőjét elveszítő Dunaferrhez szerződik a válogatott átlövő, de más magyar egyesületek is a kérők között vannak.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de azt hiszem, mind nekem, mind pedig a klubnak az a jó, ha máshol folytatom a pályafutásomat. Úgy érzem, egy másik csapatban sokkal több játéklehetőséget kaphatok, s az ETO is kap értem pénzt" – mondta Mörtel Renáta, aki hozzátette: nagyban hozzájárult távozásához, hogy nem igazán jött ki a vezetőedzővel, Róth Kálmánnal.

„Természetesen ebben nekem is megvan a felelősségem, de nem szeretnék már ezzel foglalkozni. Ezt a korszakot lezártam, s csak a szépre emlékszem. Szerencsére ezekből is bőven kijutott" – folytatta az átlövő.

Mörtel elmondta, korábban szó volt arról, hogy esetleg Dániába szerződik, illetve a kölcsönadás is a lehetőségek között szerepelt.
„Igazából egyik megoldást sem szerettem volna. Fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy külföldre menjek. A kölcsönszerződés helyett pedig a kivásárlás volt számomra az egyetlen elfogadható megoldás. Szerencsére ebben sikerült is megállapodni a vezetőséggel. Az elmúlt napokban több magyar csapat is megkeresett, s mivel a jövő héten már kezdődik a bajnokság, a napokban biztosan eldől, melyik együttesben szerepelek a jövőben" – mondta Mörtel Renáta, aki a Balaton.kupán már nem is lépett pályára a zöld-fehéreknél.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helyet cserélt Henin-Hardenne és Clijsters

Továbbra is a francia Amelie Mauresmo vezeti a női teniszezők világranglistáját, mögötte viszont… Tovább olvasom