Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Módos berobbant a kerékpárosok élvonalába

Kerékpár - Huszonévesen indult első versenyén Módos Gabriella, ami olyan jól sikerült, hogy a folytatás mellett döntött. Azóta számos első és második hely a mérlege. Célja, hogy magyar bajnok és válogatott legyen.
A közelmúltban rendezték meg Tamásiban a cyclokrossz országos bajnokságot, melyen a győri Módos Gabriella második lett. Ez a szakág tulajdonképpen egy téli terepverseny. Az ónos esőnek köszönhetően a pályát tükörjég borította, meglehetősen nehéz feladat elé állítva az indulókat.

Az elit nők félórás küzdelmében azért remekül helytállt a győri Módos Gabriella, s mindössze húsz másodperccel maradt csak le a bajnoki címről.

Módos Gabriellán a nehéz talaj sem tudott kifogni, csak kevéssel maradt le az aranyéremről.


A 25 éves kerékpáros egyébként igazi kisalföldi lakos, hiszen Sopronban született, Fertőszéplakon nevelkedett, de középiskolába már Győrbe járt, s ő ugyan előbb tanulmányai, majd most munkája miatt a fővárosban lakik, családja jelenleg is a megyeszékhelyen él.

„Néhány évvel ezelőtt a győri George KSE-ben kezdtem csak el versenyszerűen kerékpározni, ami valóban kicsit késeinek tűnik – idézte fel a nem túl távoli kezdetet Módos Gabriella. – A barátaimat rendszeresen elkísértem versenyekre, míg egyszer csak úgy döntöttem, hogy elindulok egy viadalon. Ez a zalaszentgróti Pannon Maraton egyik állomása volt, s olyannyira jól sikerült, hogy a folytatás mellett döntöttem."

Olyannyira belejött aztán a versenyzésbe a győri lány, hogy 2006-ban megnyerte középtávon a Pannon Maraton-sorozatot, majd tavaly az elit nők között már megnyerte a sorozat maratonkrossz ágát. Ezenfelül több második hely is mutatta tehetségét.

„Szeretnék minél sikeresebb lenni, s kis lépésekben gondolkodni. Jó lenne megnyerni a magyar bajnokságot, ez az elsődleges cél, s ez lehet a belépő a válogatottba, mellyel esetleg sikerülhet egy világ- vagy Európa-bajnoki szereplés. Realista vagyok, bár az előnyt jelent, hogy a munkámmal könnyen össze tudom egyeztetni az edzéseket, hiszen a mountain bike szövetségben dolgozom kötetlen időben. Naponta így három-négy óra jut a tréningekre, melyet a szintén győri Nagy Attila irányít" – tette hozzá a kerékpáros, aki hivatalosan a Merida Maraton Team tagja.

Az egyesületről annyit kell tudni, hogy az ország több pontjáról is begyűjtötte a tehetségeket, köztük a győri lányt, aki tehát jó kezdéssel hangolódott a szezonra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Klinsmann lesz az edző

Labdarúgás - Jürgen Klinsmann lesz július 1-jétől a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.… Tovább olvasom