Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

MKB Euroleasing Sopron: lehet jobb

Egy éve a dobogó alsó fokáért harcolt, most stabilan a második helyen áll az MKB Euroleasing Sopron.

Gordana Kovacevic
 A számok alapján ez egyértelmű előrelépés és Natalia Hejková is úgy látja, fejlődött, javult az együttese. 

– A tavalyi évad első felével összehasonlítva jobbnak ítéli meg csapata szereplését?

– Mindenképpen. A bajnokságban jól szerepeltünk, fontos mérkőzéseket nyertünk, kiemelném a Szolnok elleni fölényes sikerünket, a bajnokságban ezen a mérkőzésen nyújtotta a legjobbat a csapat. Az Euroliga-bronzérmes Pécs otthonában is helytálltunk, egyetlen olyan mérkőzés van, amelyen gyengén teljesített a társulat. Ez pedig a Diósgyőr elleni hazai találkozó volt. Ami az Euroliga-szereplést illeti, ott is nagyjából hasonló a helyzet. Az erős csapatok ellen, gondolok itt elsősorban a Brnóra és a Valenciennes-re, kifejezetten jó mérkőzéseket játszottunk. Ebben a sorozatban – sőt, talán az egész őszi szezonban – a bravúrosnak nyugodtan nevezhető brnói siker alkalmával játszott legjobban, volt leginkább együtt a csapat. A Szentpétervárt könnyed játékkal, fölényesen vertük itthon, és gond nélkül vertük az ukrán Kozacska csapatát is. Az Euroligában is van egy meccs, amelynek elvesztése nagyon fáj, ez pedig a Wisla Kraków elleni hazai pályán elbukott találkozó.

– A két fájó vereség, a bajnoki és a nemzetközi porondon a csapatot ért fiaskó közvetlenül egymás után következett. Mit lehet tenni, hogy a jövőben ehhez hasonló hullámvölgyek ne forduljanak elő?

– Valóban, az egy nagyon nehéz, nagyon kritikus időszak volt a csapat életében. Úgyis mondhatnám, mélypont. Sajnos a fiatal csapatban ebben a szakaszban több játékos is egyszerre nyújtott visszafogottabb teljesítményt, ez vezetett a váratlan vereségekhez. Azon vagyunk, hogy a jövőben az ilyen hullámvölgyek, amelyekbe ősszel több fontos meccs is beletartozott, elkerüljék az együttest. Abban kell előrelépni, hogy végig egy magasabb átlagszínvonalat kell hoznia a csapatnak, mert azt azért mindenki tudhatja, hogy hónapokon át maximumot nyújtani lehetetlen.

– Ha már említette a játékosok teljesítményét, értékelné egyénileg csapata játékosait? Ki mit nyújtott, ki hogyan játszott ősszel?

– A fontos mérkőzéseken támadásban Kovacevic és Blahuskova egyértelműen meghatározója volt a csapat játékának, az ő pontjaikra gyakorlatilag mindig lehetett számítani. A csapat eredményessége attól függött, hogy a többiek közül mennyire tudtak melléjük felnőni. Ami a védekezést illeti, ott csapatvédekezést próbáltunk megvalósítani, ebben pedig ha valaki hibázott, akkor az egész védekezés felborult.

 – Volt olyan, aki ön szerint elmaradt a várakozástól?

– A két húzóemberről már szóltam, a többiekkel kapcsolatban azt mondanám, mindenki lehet jobb és remélem, tavaszra lesz is.

– Hogyan alakul a további program, mi van a sérültekkel?

– Bieliková és Matovic már edzésbe álltak, de Vajda Anna betegeskedik. Ami az új év környéki programot illeti, szilveszter napján délelőtt edzünk, majd az új évben először január 2-án találkozik a társaság.

– Mit vár ön a csapattól?

– Az év elején kitűzött célok nem változtak, azaz a bajnokságban szeretnénk bejutni a döntőbe. Ami az Euroligát illeti, ott egyelőre az a cél, hogy a csoporton belül minél jobb helyezést érjünk el és minél jobb legyen a csapat győzelmi mutatója, hogy kedvező pozícióban kerüljünk be a rájátszásba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német elnök is megdicsérte Klinsmannt

Szép karácsonya volt Jürgen Klinsmann-nak, a napokban ugyanis egymást érik a német… Tovább olvasom