Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

MiZo–Pécs - MKB–Sopron Euroleasing 106-108

Drámai előzmények vezették be a találkozót! Tíz perccel a kezdés előtt egy nagy vita robbant ki.

MiZo–Pécs - MKB–Sopron Euroleasing 106-108

Drámai előzmények vezették be a találkozót! Tíz perccel a kezdés előtt közösen vitatkozott egymással a mérkőzés ellenőre, a legendás 1955-ös Európa-bajnok válogatottja, Zsiros Tibor és a szövetség elnöke, Németh László. A téma nyilván az volt: játszhatnak-e a pécsiek új szerzeményei... Végül a szövetség elnöke leváltotta az ellenőrt és helyére Várhalmi Zsoltot nevezte ki, aki – a tényszerűség kedvéért említsük meg – a Baranya megyei szövetség főtitkára.

Maga a mérkőzés Matovic-parádéval indult! A soproniak szerb centere egy kosár+büntetős akcióval nyitott, aztán szerzett kosarat indításból remek bejátszás után, majd középtávolról is betalált. Közben a Pécs csak vergődött a zöld-sárgák szinte kifogástalan védekezése mellett. Soproni szempontból tehát álomszerűen kezdődött a találkozó.
A negyed második felében kiegyenlítettebb lett a játék, a pécsiek büntetőkkel próbáltak lépést tartani az MKB-val. Ekkor Branzova brillírozott, gyakorlatilag megismételve Matovic első negyedbeli produkcióját, ő is szerzett egymás után kilenc pontot. Remek sorozatába egy hárompontos is belefért. A közel százfőnyi soproni szurkoló pedig ekkor önfeledten kiabálta: húsz–húsz – az eredményjelző ekkor 17–37-et mutatott. Szünetben 17 ponttal vezetett az MKB.

Johnson triplájával indult a második félidő és ez a találat lendületet is adott a hazaiak amerikai hátvédjének. Vezérletével tíz pont környékére tornázta fel magát a Pécs. A zöld-sárgák ekkor támadásban elbizonytalanodtak, ám az igazán huszáros hazai rohamokat meg tudták fékezni, nem tudott könnyű kosarakat dobni a Pécs.

A zárószakaszban a pécsiek alkalmazták legendásan kemény védekezésüket, ezt egyre kevésbé sikerült áttörniük a zöld-sárgáknak. Fokozatosan közelített az MKB-hez a Pécs, sőt, a 34. percben az egyre inkább magára találó Edwards kosarával fordított is. Ekkor vezetett először a Pécs. Egy ideig úgy tűnt, a hazaiak „bedarálják" az MKB-t, a zöld-sárgáknak azonban erőt adott Horváth Zsuzsa triplája. Hihetetlenül izgalmas volt a végjáték. Iványi büntetőket dobhatott, ám csak az egyiket értékesítette. 22 másodperccel a vége előtt Matovic egyenlített, a Pécs a győzelemért támadhatott, ám Iványit Branzova gyönyörűen szerelte.
Következett a hosszabbítás! Nem is egy, hanem három. Szenzációs megoldásokat láthattunk mindkét oldalon a legkiélezettebb szituációkban is.

A háromszoros „túlórát" végig irányító Kocsis emberfeletti munkát végzett, s kiélezett pillanatokban talált a kosárba. Az utolsó szó pedig 54 perc 59 másodperc játék után, azaz az utolsó pillanatban Alexandra Gorbunováé volt, aki egy a pécsi gyűrűről lecsorgó labdába ütött bele és kezéről a dudaszó megszólalásának pillanatában behullott a labda. Így egy sokáig felejthetetlen találkozón az MKB-Euroleasing végrehajtotta a bravúrt és diadalmaskodott a pécsi katlanban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben újabb két aranya lesz?

A sportág egyik kiválósága, Csabai Edvin évek óta uralja a maratoni nemzetközi versenyeket, a kenus legutóbb a sík vízi Európa- és világbajnokságon való indulás jogát is kivívta. – Nagyon ritka a sportágban, hogy valaki mind maratoni, mind pedig sík vízi versenyeken sikeresen szerepeljen. Hogyan lehet mindkét távra felkészülni? – kérdeztük a válogatott kenust Tovább olvasom