Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

MiZo-Pécs MKB- Euroleasing 78 - 54

Agresszív, kőkemény emberfogással kezdték a felek a rangadót, kosárra dobni, és passzolni nem volt könnyű.

Több mint két percet kellett várni az első találatra, ezt Horváth Zsuzsa szerezte, s három pontot ért. Cserny két büntetőjével nőtt az MKB előnye, majd gyorsan egyenlített a MiZo centersora: Béres duplát, Branzova triplát dobott. Az egymást őrző két amerikai sztár, Johnson, illetve Teasley igen idegesen kosarazott, a két ifjú magyar tehetség, Honti és Fegyverneky egy-egy szép triplával vétette magát észre.

A negyed közepén aztán egy Béres-duplára – rendre jó ütemben lépett be a center, s ügyesen játszották meg társai – az újfent szabadon hagyott Branzova dobott triplát, s öttel meglépett a Pécs. Hejková időkéréssel próbálta felrázni játékosait. A negyed második felében a küzdőjelleg dominált. Cserny mutatott be egy ügyes kosár plusz büntetős akciót, majd Teasley szerzett vissza egy elveszettnek tűnő labdát, büntetőkből pedig egyenlített.

A második szakasz N’Diaye ügyes kosarával kezdődött. Ezt követően előbb Liszina „szórta meg" az MKB-t közelről, majd az elsietett soproni akciók utáni gyors pécsi ellentámadásokat Béres fejezte be eredményesen. A 11–0-ás rohammal meglépett a Pécs. Hejková időkérése után zónára állt át a Sopron, ezt Iványi dobta át triplával. A 17. percben Matovic szerezte meg első pontjait, ám erre ezúttal nyolccal felelt a Pécs. A támadásban újfent „túlpörgő" zöld-sárgák elleni gyors kontrákból Dapo két triplája között Johnson volt eredményes. Szünetig megnyugtató előnyre tett szert a Pécs.

A második félidő Béres duplájával indult, a különbség kerek húsz pontra nőtt. Sűrűn potyogtak a kosarak, a hazaiaknál Johnson és Branzova, soproni részről Károlyi és Matovic villant. Hiába jött föl átmenetileg 16 pontra a Sopron, védekezésben Branzovát rendre üresen hagyták palánkjuk alatt a zöld-sárgák, a pécsiek pedig megjátszották a bolgár centert, aki a félidő első felében nyolc pontot dobott. A játékrész második felében a pécsiek lassították a játékot, a zöld-sárgák továbbra is sok hibával játszottak.

A zárószakasz elején Honti Kata mutatott be valamit kivételes tehetségéből, de minden vendégtalálatra volt válaszuk a pécsieknek, akik a vártnál jóval biztosabban nyertek, mert könyörtelenül kihasználták, hogy az MKB játéka a második negyedben szétesett, s ekkor eldöntötték a meccset. A fekete-fehér pécsiek ezzel meg is nyerték az alapszakaszt.

Rátgéber László:
– Nem annak örülök elsősorban, hogy ilyen nagy különbséggel nyertünk, hanem hogy a csapat talpra állt, és szurkolói segítségével megmutatta, mekkora ereje, s milyen hatalmas fekete-fehér szíve van.

Natalia Hejková:
– A mérkőzést a második negyedben veszítettük el, mert ekkor nem az eszünkkel, hanem az érzelmeinkre hallgatva próbáltunk kosárlabdázni.
Cserny Réka és Béres Tímea párharca. Mindenben a fehér mezes  Pécs volt a jobb.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hosszabbításban győzött a Chelsea

Reménytelen helyzetbe került a Sunderland csapata, miután otthon kapott ki a Wigan Athletic-től a… Tovább olvasom