Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Mínusz 150 fokos hidegben is gyógyulnak a győri kézislányok - fotók

Új eljárással igyekszik a sérüléseket megelőzni a Győri Audi ETO KC.
A csapatot sújtó tavalyi sérüléshullám után új módszerekkel is igyekszik élni a kétszeres BL-győztes csapat, ezért a lányok öltözőjébe beköltözött egy Krioszauna.

A hidegterápiás eszköz a szervezetet néhány percre -120 °C és -180 °C közötti hőmérsékletnek teszi ki, amely hőingadozás az ízületek gyulladását és fájdalmát hatékonyan enyhíti.

Első hallásra bizarrnak tűnik a helyzet, hogy perceket kell eltölteni mínusz 170 fokban, de a helyzet mégsem annyira sokkoló, mint amilyennek első hallásra tűnik. A hidegterápiás kabint először ugyanis „csak" mínusz 60 fokra hűtik, majd rövid akklimatizálódás után csökkentik a hőmérsékletet. A kezelés 1–3 percig tart, mely során a bőrfelszín hőmérséklete 5 fokra csökken. A padlózat állíthatóságával a játékos vállmagasságig tartózkodik a hidegben. Az extrém alacsony hőmérsékletértékek ellenére a testünk nem fagy meg, mivel a fülkében a levegő rendkívül száraz. Nedves környezetben ez a hőmérséklet kétségtelenül elviselhetetlen lenne az emberi szervezet számára. A hidegterápia alatt érzett hideg elviselhető, sokkal kevésbé kellemetlen, mint például, ha hideg vízben mártózna meg az ember.

Eduarda Amorim
Eduarda Amorim

Orbán Adrienn
Orbán Adrienn

Molnár Anita, a Krioszauna forgalmazója elmondása szerint "Az eljárás lényege a gyors és agresszív hőingadozás. A hatás egyszerű: a hidegre reagálva a szervezet olyan anyagokat termel, amelyek jótékonyan csökkentik az ízületek gyulladását és fájdalmát. A kamrából kilépve a négyszeresére táguló hajszálerek a pangó, beteg testrészekbe is pumpálják ezeket az anyagokat és az oxigént. Ráadásul a hidegsokk hatására a fájdalomingert szállító idegközpontok telítődnek, így közel egy órán keresztül remekül lehet gyógytornázni, átmozgatni az egyébként fájdalmas, merev ízületeket. A hidegsokk következtében csillapodnak a fájdalmak és beindulnak az immunrendszer öngyógyító, gyulladáscsökkentő folyamatai, amelyek nyugtatják az idegrendszert, serkentik az izomregenerációt, növelik a teljesítőképességet, javítják a szív keringését és kedvezőbbé teszik az energiaháztartást. A szervezet endorfint (boldogsághormont) szabadít fel a keringésbe, amely egy bizonyos ideig fennmaradó jó közérzetet hoz létre."

A hidegterápia Magyarországon még csak pár helyen elérhető, de a világ élsportjában, pl. a világ vezető futballklubjaiban rendszeresen alkalmazzák már, Cristiano Ronaldonak pl. saját hidegterápiás kabinja van.

A csapatból eddig Orbán Adrienn és Eduarda Amorim próbálták ki az eszközt. Orbán Adrienn szerint „Ott bent inkább szenvedek mint jól érzem magam, de amikor kijövök, az nagyon szuper érzés. A hidegtől teljesen lezsibbad a testem, és a terápia után nagyon kellemes, ahogy visszamelegszik. Érdekes, hogy minden nap máshogy reagál a szervezetem, van amikor csak két percet bírok ki, de van amikor négyet is. Szinte egész nyáron használtam, minden nap, főleg a kánikulában esett jól…"

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megbukott a drogteszten Kucsera Gábor - kokaint fogyaszthatott

A 32 éves kajakos válogatott kerettagságát azonnali hatállyal megszüntették. Tovább olvasom