Kisalföld logö

2018. 09. 22. szombat - Móric 14°C | 25°C Még több cikk.

Mintegy nyolcszázmillió forint jut a győri sportra

A győri közgyűlés a közelmúltban megszavazta az élő sport támogatásáról szóló javaslatot. Idén a város 778 millió forintot költ a sportra. Ebben a létesítmények fenntartása is benne van.
Győr idén 778,6 millió forintot költ élősportra. Ebből reklámszerződés megkötésével 182,6 millió jut a kiemelten támogatott sportágakra, a női kézi-, a női kosárlabdára, valamint az úszásra.

A pályázati úton támogatott sportszervezetek – kiemelt és nem kiemelt sportágak egyaránt –, valamint az utánpótlás-nevelést végző alapítványok között 294 millió forintot oszt szét a város. (Ezt alább részletezzük.)

Tíz-tíz millió forint jut az eredményes versenyzők, valamint a sportszervezetek rendezvényeinek támogatására.
A sportegyesületek mellett a létesítmények – így az Olimpiai Sportpark – működtetésére is több százmillió forintot fordít a város. Fotó: facebook.com

A kiemelten támogatott sportszervezetek (Audi-ETO, ETO-SZESE, Győri Úszó SE, Győri Atlétikai Club) létesítményhasználatára, vagyis az Audi-aréna, a Magvassy-csarnok, az Aqua Sportközpont, az Olimpiai Sportpark és a Kálóczy téri sporttelep üzemeltetésére 282 millió forintot költ el a város.

Az egyéb sporttámogatás keretösszege 60 millió forint, ami így oszlik meg: a fogyatékos sportolókkal foglalkozó sportszervezetek és intézmények számára pályázat útján 4 millió, a szeniorsport támogatására 3,5 millió, a diáksport, az óvodás sportfoglalkozások és rendezvények támogatására 15 millió, a tömeg- és szabadidősport-programok szervezésére, a sport népszerűsítését szolgáló események lebonyolítására 37,5 millió forint.

A pályázati úton támogatott sportszervezetek közül idén is a Győri AC kapja a legtöbb pénzt, 80 millió forintot. Ebből az atléták 17, a tornászok 13,55, a teniszezők 13,2, az evezősök 12, a cselgáncsosok 10,7, a birkózók 8,9, a kerékpárosok 3,65, míg a súlyemelők 1 millió forintban részesülnek. Ezenfelül a GYAC kap 19 milliót a működésre is.

A győri Graboplast VSE összesen 47 millió forint városi pénzből gazdálkodhat, 44-et a kajak-kenu, 2-t a vízilabda, 1-et pedig a szinkronúszás kapott.

A gyirmóti labdarúgásra 40 milliót ad a város, a Győri ETO KC női kézilabdázóit pedig 30 millióval támogatja ebből a keretből.

A Győri Úszó SE támogatása 15 millió forint, míg a Széchenyi ESE szakosztályai 14,05 millió forintot kapnak. Ebből 8,5 a férfi kéziseké, 3 a kosarasoké és 2 a röplabdásoké, a maradékon az asztalitenisz, a női kézilabda, a sakk és a triatlon osztozik.

Az ESK Ménfőcsanak – mely futball- és tekeszakosztályt tart fenn – 8, az Üstökös utánpótlás-
labdarúgóműhely 6,5, a győrszentiváni futball 4 millió forinttal számolhat a városi büdzséből.

A „milliomosok" táborához tartozik még a Gladiátor SE (ökölvívás, 2,5 millió), a Győri LK (lövészet, 2,5 m), a Győri KC (kosárlabda, 2 m), a Free Fighter SE (karate, 1 m), a Győri Elektromos (asztalitenisz, tenisz, sakk, 1 m), a Győri ÚKE (úszás, 1 m) és a VKCSK (kézilabda, 1 m).

Érdekesség, hogy az igény ismét jóval több volt, mint a rendelkezésre álló 294 millió forint. A klubok összesen több mint 523 millió forintra pályáztak.

A lista szerint az ETO FC nem kapott anyagi támogatást.
Tizenkétmillió a focira

A győri önkormányzat 12 millió forinttal támogatja az ETO Jövőjéért Alapítványt. Az indoklás szerint az alapítvány évek óta gondosan kezeli és működteti a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia gimnáziumát és kollégiumát, megteremtve az itt tanuló gyerekek számára a megfelelő iskolai ismeretek megszerzésének és sportolásának alapvető feltételeit. Az alapítvány taotámogatás befogadására nem jogosult, a hiányzó források pedig veszélyeztetik az alapítvány gazdálkodását.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda NB I - Könnyed sikerrel kezdett a Sopron az elődöntőben, legyőzte a Győrt

Női kosárlabda NB I - Könnyed sikerrel kezdett a Sopron az elődöntőben, legyőzte a Győrt
A Sopron az esélyeknek megfelelően simán, 25 ponttal legyőzte a vendég Győrt. Tovább olvasom