Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Miniszterelnöki vélemények a találkozóról

A Győri ETO FC–Bayern München barátságos labdarúgó-mérkőzés első félidejét közösen nézte végig Medgyessy Péter magyar és Edmund Stoiber bajor miniszterelnök.

A két politikus néhány perccel a félidő lefújása után nyilatkozott a Kisalföldnek.

Medgyessy Péter:
„Az ETO jó edzőpartnernek bizonyult a Bayern Münchennel szemben, néhány jó támadást lehetett látni a győriek részéről. Elég gyorsak voltak, a jobbszél pedig nagyon jól ment."

Edmund Stoiber:
„Nagyon jó mérkőzést láthattunk az első félidőben a győrieknek több komoly helyzetük is volt, olyannyira, hogy akár 1–1 vagy 2–2 is lehetett volna az első félidő végének eredménye. A Bayern nem tűnt lelkesnek, a győriek viszont frissen játszottak." Kérdésünkre, hogyan vélekedik Bajorország miniszterelnöke a Győri ETO FC-ről, Edmund Stoiber azt válaszolta, nagyon jó csapatot látott a pályán, akik lelkesen és harciasan küzdöttek.

A miniszterelnök kifejtette azt is, tisztában van azzal, hogy a magyar labdarúgás messze van még attól a színvonaltól, amikor egykoron Németországgal világbajnoki döntőt játszottunk. „Az a németeknek örömteli nap volt, a magyaroknak pedig szomorú" – jegyezte meg Edmund Stoiber, majd hozzáfűzte, hogy azt kívánja Lothar Matthäusnak, hogy találja meg azokat a tehetségeket, akik a magyar labdarúgást ismét a régi fényébe emelik.

Kérdésünkre, hogy miért nem vett részt Medgyessy Péter miniszterelnök társaságában a második félidőn is, Edmund Stoiber azt válaszolta, kétnapos magyarországi látogatása során nagyon sok tárgyalást bonyolít le, s az is örömére szolgált, hogy láthatta Győrött az ETO FC–Bayern München mérkőzést. „Meggyőződésem, hogy a labdarúgás is hozzájárul a nagyon jó német–magyar kapcsolatok további fejlődéséhez" – zárta a Kisalföldnek adott nyilatkozatát a bajor miniszterelnök. Medgyessy Péter (jobbról) és Edmund Stoiber egy-egy labdával a győri stadionban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó forduló

Az EHF-kupadöntő két mérkőzése között az utolsó bajnoki találkozó vár ma a Graboplast- ETO-ra. A… Tovább olvasom