Kisalföld logö

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 17°C | 27°C Még több cikk.

Mindkét csapat bizakodó

Vasárnap este a világ egyik legerősebbnek ítélt pontvadászatának, a spanyol bajnokság egyik reprezentánsának otthonában szerepelt a Győri ETO FC.
illusztráció
Az Intertotó-kupa második fordulójában a Racing Santanderhez látogatott a győri gárda, annak reményében, hogy olyan eredményt ér el, amellyel a szombat esti visszavágóra meg marad az esély a továbbjutásra. Nos, az 1–0-ás vereség ennek a várakozásnak megfelel, bár azt tudni kell, hogy a spanyol gárda tartalékosan is erős, s kiütése óriási bravúrnak számítana az ETO részéről.

Ráadásul, amint az a Racing vezetőedzőjének nyilatkozatából kiderül, a Santander ragaszkodik a továbbju táshoz:
– Az első félidőt a csapatom szempontjából jónak ítélem meg, a második félidőben mutatott játék azonban nem tetszett – mondta Nando Yosu. – A visszavágóra jobbak leszünk, így bízom a továbbjutásban. Az együttes még a felkészülés elején tart, így a mutatott játék megfelelt a mostani állapotuknak. A magyar gárdáról annyit, úgy vettem észre, hogy többen kimerültek a második félidőre, de az ETO derekasan helytállt. A magyar ligában ez a ritmus szokatlan, de most erőn felül teljesített a Győr.

Mindent összevetve persze nagyon csalódott lennék, ha nem mi lépnénk tovább ebből a párosításból. Remélhetően ehhez lesz egy-két szavuk a zöld-fehéreknek is, akik szombaton 19 órakor saját közönségük előtt kísérelhetik meg a hátrányuk ledolgozását.

– Nagyon jó csapat a Racing, bár úgy érzem, egy kicsit lebecsültek bennünket – mondta Sebők Zsolt, az ETO hálóőre, akinek Larnaca után Santanderben sem tudták bevenni a kapuját büntetőből.
– Azt hiszem, a kitűnő hangulatú találkozón mi az átlagosnál lényegesen jobban játszottunk, s a döntetlenre rá szolgáltunk volna. Tény, a hazaiaknak volt két-három ziccerük, és tizenegyest is hibáztak, ám nekünk is több lehetőségünk akadt a gólszerzésre. A legnagyobb helyzetünk a hosszabbításban volt, amikor Németh Norbi lövését a gólvonalról vágták ki a védők.

Összességében azt gondolom, nem mi vagyunk az esélyesek, de szervezett játékkal és egy kis szerencsével sikerülhet a bravúr. Az ETO egyébként hétfő reggel még Spanyolországban egy átmozgató futóedzésen vett részt, majd a santanderi városnézést követően repült haza a csapat Győrbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soproni szépítés csak a hajrában

Grazer AK–Matáv Sopron 2–1 (1–0) Ritzing, előkészületi labdarúgó-mérkőzés, 700… Tovább olvasom