Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Mindenkinek át kell kelnie a saját óceánján

Napokon belül újra az óceánra indulhat Rakonczay Gábor. Új könyvével pontot tett az előző, meglehetősen extrém kalandja végére. Már hidegen hagyja, kik voltak azok, akik támadták, az Átkelés a végtelenen című kötetben nem a kétkedőket próbálja meggyőzni. Erőt ad mindenkinek, aki arra készül, hogy átkeljen saját, belső óceánján.

Csak a tetteid maradnak

˝A hajó szürke hasából talán ha tizenöt centi lóg ki, a többi része a víz alatt van. Lehet, hogy két percem sincs hátra. A hajó körül szétszóródva ruhák és zacskós élelmiszerek úsznak, a mentőmellényem két méterre piroslik a vízben. Ez az a helyzet, amit soha nem fogok elmesélni senkinek. Annál már többet hajóztam, hogy naivan bízzam abban, ezt túlélem˝ – így ír Rakonczay Gábor új könyvében azokról a percekről, mikor kenujával felborult az Atlanti-óceánon. Megérintette a halál közelsége, de túlélte. Nem is akárhogyan: Guinness-rekordot jelentő világelső transzatlanti kenuzását hetvenhét nap alatt vitte véghez, a külvilágtól teljesen elszigetelve, kommunikáció nélkül.


Újabb útra készül

A négyszeres óceánátkelő és kétszeres Guinness-díjas Rakonczay Gábor lapunknak elmondta: újra az óceánra készül. Ha minden a tervek szerint alakul, napokon belül elindulhat következő útjára. Legutóbb is edzésben tartotta magát. – Az elmúlt hétvégén a Piros 85 teljesítménytúrát gyalogoltam végig, húsz óra alatt. A táv 88,5 kilométer hosszú és összesen 3205 méter szintemelkedéssel bírt – mondta a hajós.
Az Átkelés a végtelenen nem a Gábor teljesítményében kétkedőknek íródott. A kenusnak ugyanis nincs mit bizonygatnia, útja minden egyes megtett méterét hitelesített adatokkal tudja alátámasztani. A könyv jóval több egy személyes hangvételű beszámolónál: mélyen foglalkozik a céljaink elérésével, annak árával és az életünkre gyakorolt hatásával.

„Az óceánátevezés sosem lesz tömegsport, és így van ez rendjén. Viszont az is biztos, hogy képletesen szólva mindenkinek át kell kelnie a saját óceánján. Mert végső soron csak a tetteid maradnak utánad. Amit elképzeltél, de nem valósítottál meg, végül eltűnik veled" – fogalmaz Rakonczay, hozzátéve: az életünk egyedi és megismételhetetlen, emiatt felfoghatatlanul értékes.

Gábor indíttatását, ami újra és újra visszaviszi az óceánra, sokan nem értik. Ezzel kapcsolatban azt írja az egykori soproni egyetemista: „Ez nálam nem bizonyítási vágy vagy kompenzáció, hanem választott életforma. Én bizony elmegyek a végsőkig, ha azt érzem, arra van az utam. Fontosabbnak tartok akár egy őrült próbatételt is, mint egy egész életet, ami csendben a dédelgetett álom meg nem valósulásával telik."


Küzdelem napról napra

Bár Rakonczay Gábor már többször mesélt útjáról, a könyvben mégis megdöbbentő részletességgel tárulnak elénk a történtek. Betekinthetünk abba a harcba, amit Gábor saját magával vívott az óceánnal való küzdelem mellett. Tükröt tart az olvasónak és elgondolkodtatja: mennyi ideig bírnánk elviselni kizárólag saját társaságunkat, a magányt.

„Reggel célként kitűzöm az életben maradást délutánig, a következő cél, hogy megérjem a naplementét, majd ha ez is megvolt, jöhet a legcombosabb rész, az éjszaka túlélése. (…) Próbálok minél jobb társaságot jelenteni magamnak, vagyis kedélyes, optimista és eltökélt fickó lenni" – írja a sportember. Ami azt illeti, az optimizmust több körülmény is nehezítette. „Ahogy nézem kiázott, viaszosan fehér lábaimat, látom, hogy több körmöm hiányzik. Egyszerűen leáztak. Próbálom mérlegelni, hogy a lelki széthullásomat vajon a testem is követi-e…" – fogalmaz Gábor. A hajón elraktározott élelmiszerkészlet folyamatosan romlott, a sós víz nem kímélte a konzerveket sem: „Az ebédre kiválasztott konzerv tartalma habzik és rendkívül büdös. Próbálok belőle enni, de egy falatot sem tudok lenyelni."

A hajónapló olvastán sokszor a drámai részeknél is mosolyra késztet Gábor fogalmazásmódja. „Azt hiszem, túl sokat beszélek hangosan. Csak remélni tudom, hogy az út végéig nem kattanok meg annyira, hogy azt ne lehessen visszafordítani."

Az egészen biztos, hogy a sportember nem „kattant meg", de az is tény: az útról egy másik ember tért vissza. „Egy sokkal bölcsebb, erősebb, edzettebb, egy végtelenül tiszta ember érte el a túlpartot. Teljesítménye mindnyájunk számára példaértékű. S habár útjaink a magánéletben különváltak, büszke vagyok rá, hogy a felesége lehettem" – írja a könyv előszavában Rakonczay Viktória.


Visszhangok a kikötés után

Rakonczay Gábor útjára onnantól került fokozott figyelem, hogy megszakadt vele a kommunikáció. Utóbbi ténynek "köszönhetően" olyan elméletek születtek, hogy a kenus elgondolkodott azon: visszaül a hajóba és inkább továbbevez. Csakis Antigua szigetén élők remek társasága és a karibi rum bírta maradásra.

"Egyszerűen el sem hiszem azt a cseppet sem pozitív reakcióáradatot, ami otthonról érkezik. Többen egy borászról - mint később megtudom Szeremley Hubáról érdeklődnek, aki tudomásuk szerint a keresésemre indult. Az egy dolog, hogy nem is ismerem a jóembert, de az már végképp túlzás, hogy azt várják, cáfoljam meg, hogy nem ő és csapata vontatott át az óceánon" - fakadt ki Gábor könyvében.
Azóta lassan sikerült lezárnia életének ezt a fejezetét, a sportembert ma már totálisan hidegen hagyja, hogy kik voltak azok, akik támadták.

Olvasóink írták

  • 8. oxana 2013. november 12. 13:29
    „Az irigység határtalan. Miért nem lehet elfogadni, hogy másként él? Aki nem azt vagy úgy teszi (saját életéröl van szó), ahogy a "normális" ember gondolja, mindjárt ki van közösítve. Ilyen teljesítményt el kellene ismerni (én azt teszem), mert mi nem tudjuk ugyanezt megtenni. Ami nem hiba. Mindenki másban látja élete értelmét.”
  • 7. pancser 2013. november 12. 07:43
    „Mi értelme az egésznek? Az ember akkor él igazán ha másokért teszi és nem önmagáért, így kirekeszti magát.”
  • 6. niccolo 2013. november 11. 23:33
    „5. Milyen hasznosat cselekedett,kinek tett jót,vagy segített. A kapált volna vagy teát osztott volna,le a kalappal elötte. Ő sem sokáig kísérti a sorsot.”
  • 5. oxana 2013. november 11. 19:54
    „Kedves Tündenéne, nem csak egy szalmaszálat mozdított meg.”
  • 4. tati 2013. november 11. 17:31
    „én meg már eleve moderálom magamat...
    "moderálva" :-)”
  • 3. ATX 2013. november 11. 17:20
    „1: Az én kritikus hangvételű kommentem pl. nem jelenhetett meg. Erről ennyit...”
  • 2. DivatÁrpy 2013. november 11. 15:39
    „Könyv... No comment.”
  • 1. Tündenéne 2013. november 11. 15:30
    „Sajnos nekem akkor is hatásvadász az, hogy manapság mindenki, aki megmozdított egy szalmaszálat, könyvet ír (ez érvényes azokra a mérhetetlenül ostoba úgynevezett nőkre is, akik, mint az a bizonyos úszónő, gondolták így megoldani az életet). A sportoló sportoljon, aki az óceánon akar evezni, hát tessék, a tévések tévézzenek, az újságírók írjanak újságot, az írók meg írjanak könyveket.
    Azzal nincs semmi baj, ha valaki választ egy életformát, és úgy él. Azonban ha emiatt hőssé (vagy éppen országos ellenséggé) válik, az már nemkívánatos.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Kupa: Kaposvár - Győri ETO

Összekerült a két ősi rivális, az FTC és az Újpest a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
Tovább olvasom