Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Mindenki büszke

Ha a végén némi szerencsével is, de remek rájátszásbeli eredményeinek köszönhetően bronzérmes lett az NB I/B-ben a SMAFC férficsapata.

A bajnokság végén négyes holtverseny alakult ki a 3–6. helyen, a négy érintett gárda egymás elleni eredményeit összevetve Vetési Imre csapata lett a legjobb, s „futott be" így a harmadik helyre.

A szakvezető elmondta, a szezon előtt semmilyen konkrét célja nem volt a csapatnak, de a gárda mindenekelőtt szeretett volna előrelépni, azaz a Nyugati csoport legjobb négy csapata közé kerülve a felsőházi rájátszásban szerepelni.

Az előző szezonban még a riválisok az alapszakasz végén „kigolyózták" az egyetemieket, most azonban saját kezükbe véve sorsuk irányítását, beverekedték magukat a legjobb négy közé. Az eredmény, az elért bronzérem értékét növeli, hogy az amatőr gárda jó pár profi vagy félprofi együttest megelőzött.

Vetési büszke a fiaira, hogy ilyen körülmények közepette is vállalva a kemény munkát, végül odaértek a dobogóra. Emellett a Nyugat-Magyarországi Egyetem SMAFC-ra épülő csapata ezüstérmet szerzett az egyetemi és főiskolai bajnokságon (MEFOB), s ott Balogh Gergely, valamint Karácsonyi Zsolt bekerült az All Star-csapatba.

Mindezek ismeretében Vetési büszke a csapatra, de szerinte az egyetem is büszke lehet a kosarasokra. Az edző a játékosok egyéni értékelésére nem vállalkozott, mint mondta, együtt sírt s együtt vigadt a társaság, mindenkinek volt kiemelkedő és gyenge meccse egyaránt.
Ami a jövőt illeti, Vetési szerint jó lenne együtt tartani a gárdát, ám úgy tudja, a legjobbakat csábítja a konkurencia, amely jobb feltételeket tud kínálni...

Botár László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üstökösként szárnyalnak

Töretlen a győri Üstökös FC utánpótlás-nevelő klub fejlődése, ezt bizonyítja, hogy a következő… Tovább olvasom