Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 13°C | 27°C Még több cikk.

Mindenki a saját sikerében reménykedik

A pénteki összecsapás előtt az ETO két légiósát szólaltattuk meg, már mindketten szerepeltek hazájuk válogatottjában.

A grúz Rati Aleksidze szerint a bajnoki cím sem elérhetetlen.
„Nyernünk kell, most más nem számít! Nagyon koncentrálunk, hiszen fontos összecsapás lesz, ha az első helyet akarjuk megcélozni, akkor be kell gyűjteni a három pontot. Mindenkiben benne van, hogy bajnok akar lenni. Szerintem ebben a csapatban most meg is van ehhez az erő. Nem arra koncentrálunk, hogy a dobogón végezzünk, hanem egyértelműen arra, hogy megnyerjük a bajnokságot."

A szerb Nikola Trajkovic azt mondja, jobban játszanak, mint Pécsett tették.

„A Pápa ellen mindenki száz százalékot fog nyújtani ahhoz, hogy győzzünk. Pécsen nem játszottunk túl jól, úgyhogy most megpróbálunk jobbak lenni és nyerni. Remek a hangulat a klubban, a csapaton belül és az öltözőben is. Kiváló játékosaink vannak, és bízom benne, hogy jobb csapat vagyunk, mint a Debrecen. Megvan az esélyünk arra, hogy az első helyen zárjunk végül.

Ferenczi István tizenegy évvel ezelőtt játszott utoljára az ETO-ban, s bár számos csapatban megfordult már azóta, mégis különleges élményt jelent számára, ha egykori klubja ellen futballozhat. A válogatott labdarúgót napjainkban is ezer szál köti a szülővárosához.
Ma a Lombard Pápa csatáraként érkezik az ETO Parkba és elismeri, nagy izgalommal lép pályára.

– Nem tagadom és miért is tagadnám, hogy milyen izgalommal tölt el az ETO elleni játék – mondta Ferenczi István.

– Győrben nevelkedtem, itt szerettem bele a futballba, s az ETO játékosaként váltam ismert labdarúgóvá. Sokat köszönhetek a csapatnak, de a hálán túl mégsem bánom, hogy annak idején eligazoltam. Most Pápán futballozom és Győrben élek, ingázok a két város között. Annak ellenére, hogy már régóta nem vagyok a győriek játékosa, ha csak tehetem, kimegyek a stadionba. Megesett már, hogy utánpótlás- vagy ifjúsági mérkőzéseken is ott toporogtam a pálya szélén.

Pénteken azonban szeretné megtréfálni az ETO-t.

– Szükségünk van minden pontra, mert könnyen a kieső zónába kerülhetünk – folytatta Ferenczi István. – Noha jobb, erősebb csapat az ETO, mint mi, sőt, a bajnoki címre is esélyes, ennek ellenére talán az egyik pontot elvihetjük az ETO Parkból. Edzőváltás után vagyunk, a sorsomat azonban nem befolyásolja Bene Ferenc érkezése, a játékrendszer ugyanis nem változott. Persze tudom, hogy csakis a teljesítményemmel szolgálhatok rá az új edző bizalmára is. Úgy tudom, Pápáról is sokan érkeznek az esti meccsre, remélem, jó futballt láthatnak a szurkolók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres szívműtéten esett át Antonio Cassano

Sikeres szívműtéten esett át pénteken Antonio Cassano, az AC Milan labdarúgócsapatának olasz… Tovább olvasom