Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Minden gyermek tanuljon meg úszni!

Április 4. óta megyénknek is van képviselete a Magyar Úszószövetség elnökségében. Farkas János tanár és edző az iskolai úszásoktatás és versenyeztetés terén kíván tevékenykedni.

Farkas János a megszépült, átalakított Móra-tanmedence szélén.
Egyértelmű volt a titkos szavazás eredménye, amelynek alapján a megyei úszószövetség elnökségének javaslatára Farkas János győri edzőt, a Móra-iskola testnevelő tanárát az országos szövetség elnökségébe választották. A szavazás során ugyanis 63-ból 58 szólt mellette, s ezt külön megtiszteltetésként, eddigi munkájának elismeréseként fogadta a győri szakember, aki új tisztségében minden bizonnyal az iskolai úszásoktatás és versenyeztetés, valamint az úszásoktatás és a testnevelés kérdéskörében számít központi feladatokra.

Régóta foglalkoztatja mindez Farkas Jánost, aki azt szeretné elérni, hogy azok, akik oktatnak, ne csak úszni tanítsák a gyerekeket, hanem egyfajta életformát is nyújtsanak nekik. Meggyőződéssel állítja: „Nemcsak a mozgás tanításáról, hanem az életről van szó. Az alapsportok közül azért olyan jelentős az úszás szerepe, mert az emberi szervezetben a keringési rendszer fejlesztésére, edzésére ennél jobbat még nem találtak ki. Az úszás által nemcsak az izomzat fejlődik, a tartás javul, hanem a szív, a tüdő is erősödik."

Farkas János alapvető célnak tartja, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni, s ezt a feladatot csakis olyanok végezhessék, akik szakképesítéssel és érvényes licenccel rendelkeznek. Szeretné, ha a megyében több úszóverseny lenne, s egyre többen választanák ezt a sportot. Akik úszóként kezdik, azokból nagyon jó triatlonisták, öttusázók, vízilabdázók avagy akár kajak-kenusok, evezősök is lehetnek.
Fontosnak tartja, hogy Győrben is legyen végre 50 méteres fedett uszoda, s véleménye szerint jó lenne, ha a Marcalvárosban épülő uszoda szabályos versenyméretben készülne el.

Megyénk, amely az úszásoktatásban az országos átlag fölött jár, az eddiginél fontosabb helyre törhet az úszósportban is. Ebben fontos szerep hárul a tanmedencével rendelkező iskolákra. Például a Móra tanmedencéjében naponta átlagban háromszázan úsznak. A résztvevők fele délelőtt úszásoktatáson, másik fele délutáni edzéseken vesz részt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Barcelona vinné Ruud Van Nistelrooy-t

Spanyol lapinformációk szerint Joan Laporta, a Barca elnöke találkozott Ruud Van Nistelrooy… Tovább olvasom