Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mincho sztár lett Győrben: elköszönt a táncos, de visszavárjuk!

Bombagóllal búcsúzott a RAFC elleni MK mérkőzésen a magyar futsal első osztályától Mincho, a Rába ETO futsalosa.

A kiváló uruguayi légiós egy évet töltött a Rába partján, és gyorsan belopta magát a szurkolók szívébe.

Játéka kellemes színfolt volt, megmozdulásai élményszámba mentek, a "jobbra nézek, balra passzolok" figurát pedig utánpótláskorú gyerekek tucatjai másolják az edzéseken.

Rengeteget tett a csapatért, tevékenyen részt vett az előző bajnoki cím megszerzésében, részese volt a Magyar Kupa diadalnak, és a 2011-es őszi UEFA Futsal Cup menetelésnek is. Nagyon szerettük volna, ha a kiváló játékos tavasszal is a csapat rendelkezésére áll, de meg kellett értenünk indokait, amelyek a hazautazása mellett szóltak.

Mincho ugyanis apuka lesz, áprilisra várják a kis jövevényt, akiről már az is kiderült, hogy kisfiú lesz, és teljesen érthető, hogy az újdonsült apuka vele és anyukájával szeretné tölteni az első hónapokat. Biztosan nehéz lesz pótolni tavasszal, de már most jelezte felé a klub vezetősége, hogy 2012 őszén visszavárjuk, természetesen családostól, hogy se a csapatnak, se a szurkolóknak ne hiányozzon az egyik legkreatívabb játékosunk.

Mincho elmesélte, hogy nagyon jól érezte magát Győrben, jólesett neki a szurkolók szeretete, főleg a gyerekeké, akik nagy kedvencüknek választották a góljait mindig tánccal ünneplő szimpatikus játékost. Ha minden kedvezően alakul odahaza Uruguayban, szívesen térne vissza a vizek városába, és érne el még bajnoki- és kupagyőzelmeket az ETO-val.

A játékosok is szívesen várják vissza, mert ők is megkedvelték a mindig jó kedélyű, minden mókára kapható légióst. Már senki sem csodálkozott azon, hogy Mincho kezében ott volt a fényképezőgép, és bármerre járt is a csapat, ő képek és videók sokaságát készítette el, hogy aztán otthon beszámolhasson róla hol, és mi történt vele itt, a világ másik felén.

Kedvence lett a pogácsa minden verziója, főleg ha jó magyar tepertővel dúsították és minden mérkőzés előtt hazája slágereit hallgatta elmaradhatatlan fejhallgatóján keresztül.

Egy év alatt rengeteg magyar szót, kifejezést tanult meg és így már a kommunikáció sem esett nehezére, sőt Ninhonak, a brazil játékosunknak is ő fordított magyarról portugálra.

Egyszóval egy nagyon jó játékos, barát köszönt el Győrtől, reméljük csak rövid időre, és a "20-as Mincho" mez nem csak a nézőtéren, a szurkolókon, hanem a pályán is újra ott lesz és a dél-amerikai salsát még jó pár gól után megcsodálhatjuk.

Adiós mi amigo, de csak rövid időre és Mincho jövőre veled ugyanitt, hiszen mindannyian visszavárunk!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos hasi panaszokkal kórházba került Vlagyimir Klicskó

A nehézsúlyú profi bokszvilágbajnokot egy düsseldorfi kórházban megszabadították a bajt okozó… Tovább olvasom